Egy emlékezetes karácsony.
Egy fanfiction, amit már jó néhány éve írtam, és angolul a fanfiction.net oldalon olvasható, de úgy gondoltam, hogy a magyar rajongóknak magyar nyelven is felteszem erre az oldalra. Remélem, tetszeni fog. Sokat dolgoztam vele.
Egy fanfiction, amit már jó néhány éve írtam, és angolul a fanfiction.net oldalon olvasható, de úgy gondoltam, hogy a magyar rajongóknak magyar nyelven is felteszem erre az oldalra. Remélem, tetszeni fog. Sokat dolgoztam vele.
1. FEJEZET - L.Anikó
Boldog Karácsonyt, Mafdet!
A hatalmas hópelyhek lassan és csendesen hullottak alá a szürke felhőkkel borított égből. Mafdet az ablakpárkányon ült és puha, fekete orrát az ablaküvegnek nyomta. Fülét hegyezve, figyelmesen hallgatta a csendet.
A szobában lágy zene szólt. A kandallóban a tűzifa kényelmesen pattogott, lágy narancsos fénybe öltöztetve a nappali szobát. A fenyőlevelek és a fagyöngy illata finoman belengte a helyiséget.
Mafdet fülét magasabbra emelte, mintha valami érdekes hang ütötte volna meg. A cica hirtelen leugrott kényelmes pihenőhelyéről és a konyha felé vette az irányt, ahonnan a töltött pulyka ínycsiklandóan illatozott. Úrnőjéhez sietett, s kérte, had menjen ki az udvarra. Zöld szemeit kérlelően emelte Sydneyre. Úrnője, amint meglátta, elmosolyodott. A piros selyemszalag, melyet az ünnep alkalmából Sydney masnira kötött Mafdet nyakán, s az ártatlan, kérlelő zöld szemű cica egy békebeli képeslapot idézett.
Mafdet két mellső lábával pofozgatta Sydney hosszú szoknyáját, jelezve ezzel, hogy ki szeretne menni. Syd, engedve cicája kérésnek, az ajtóhoz sietett, s kiengedte az állatot.
Sydney a vállát és karcsú karjait is szabadon hagyó ruhában érezte, ahogy libabőrökkel pettyeződik egész felsőteste.
- Ne maradj kinn sokáig cicus, nagyon hideg van odakinn!
Mafdet halk nyávogással közölte, muszáj megnéznie honnan jött az a zaj.
Az ajtó becsukódott mögötte, s az egész udvar, a téli esti csend körülölelték a cicát.
Rettentően kíváncsi volt, hogy tényleg jól hallotta-e, amit hallott. A madarak már régen nyugovóra tértek. A cica puha tappancsai lágyan és finoman süppedtek a frissen esett hóba. A titokzatos hang megütötte a fülét.
Mafdet a hang irányába indult, miközben orrával nagyokat szippantott az érdekes illatokkal teli decemberi levegőből.
A szuszogás egyre hangosabb volt, s a cica kíváncsian fordította a hang irányába a fejét. A hang néha teljesen emberinek, máskor halk röfögésnek hallatszott.
Elindult a rejtélyes hang irányába.
- Mégis ki meri az ő felségterületét zavarni? – tűnődött.
Zöld szemei villogtak a sötétben, s gyorsan észrevette a hang irányát. Enyhe mozgást látott, s apró lábak nyomát fedezte fel a hóban.
- Mi lehet az? – morfondírozott. Egy dolog biztos, egérnek túl nagy.
Majd a hang irányába indult. Orrát a kis furcsa élőlényhez nyomta, majd a szúró fájdalom halk, kétségbeesett nyávogásra késztette. Megpróbálta tappancsával megpiszkálni a valamit, s ezért cserébe néhány tüske lett a jutalma.
Ijedtében kétségbeesett nyávogást hallatott, s sántikálva futni kezdett a ház ajtaja felé, de siettében egy hóbuckában landolt, s feje és egész bundája átnedvesedett, s egy sajnálatraméltó, halk nyávogást hagyta el a torkát.
A piros masni csapzottan lógott a nyakából, amire az ajtóhoz ért. Próbált Sydneynek jelezni, de úgy tűnt, űrnője nem hallja meg hívó szavát. Ázva, fázva, csapzottan leült a lábtörlőre, s várta, hogy valaki észrevegye. Panaszosan nyöszörgött, s bánatát elmesélte a közeli fán tanyázó bagolynak, aki megértően visszahuhogott.
Mafdet újabb próbát tett arra, hogy Sydney figyelmét magára vonja, s hogy úrnője beengedje a házba. Az ablakhoz somfordált, s felugrott a külső párkányra, ami újabb szúró fájdalmat okozott a tappancsának, de sehol sem látta gazdasszonyát. Bánatosan visszatért az ajtó elé, s várakozóan leült a lábtörlőre.
A kapuhoz egy autó közeledett. Mafdet remélte, hogy Sydney karácsony esti vendége érkezett meg. A kocsi fékezett, s egy ajtó csapódott, majd hirtelen lépések zaja hallatszott.
A kapu megnyikordult, s egy férfi lépett be rajta. Mafdet, akár egy párduc szökellve indult a vendég felé, de útközben az ajtó fölötti ereszről a nyakába zúdult egy nagy adag hó. A cica szánalmasan nyöszörögni és nyávogni kezdett. A fiatalember felé sietett, s az ázott és sündisznótüskékkel sebzett cicát óvatosan felemelte, s a hó nagy részét lesöpörte róla.
- Szia Mafdet! – szólt.
Mafdet panaszosan nyávogott egyet.
- Látom, csatába keveredtél egy sündisznóval! – folytatta, s egy halvány mosollyal az arcán a cica nyaka alatti részt simogatta.
- Ne aggódj kislány, hamarosan rendbe jössz – szólt, s a cicával a karján a bejárati ajtó felé vette az irányt, majd megnyomta a csengőt.
Az ajtó pár perc múlva kitárult, s Syd mosolyogva invitálta be a házba Nigelt.
- Hát veled mi történt Mafdet? – kérdezte.
A cica panaszkodni kezdett, s részletesen elmesélte, mik történtek vele.
Nigel eközben egy takaróba bugyolálta a pórul járt állatot, s szemöldökcsipesszel kezdte kiszedni a tüskéket az orrából. Mafdet elégedetlenül nyávogott, legszívesebben karmolt is volna, de lábait szorosan tartotta a férfi, s gyors és határozott mozdulatokkal eltávolította a tüskéket, majd lefertőtlenítette a sebet, aztán a mancsok következtek.
A cica hálásan dörgölőzött hozzá, miközben Nigel egy első osztályú műegérrel ajándékozta meg.
- Boldog Karácsonyt, Mafdet! – mondta, majd Sydneyre emelte a tekintetét.
- Boldog Karácsonyt, Sydney – mosolygott a nőre.
- Az biztos, hogy ez a Karácsony emlékezetes lesz – kacsintott Nigelre, s megsimogatta a cica fejét.
- Boldog Karácsonyt, Nigel – szólt, s egy gyors, könnyed csókot lehelt a férfi szája sarkára, majd ismét a cicára emelte a tekintetét.
- Boldog Karácsonyt, Mafdet!
Boldog Karácsonyt, Mafdet!
A hatalmas hópelyhek lassan és csendesen hullottak alá a szürke felhőkkel borított égből. Mafdet az ablakpárkányon ült és puha, fekete orrát az ablaküvegnek nyomta. Fülét hegyezve, figyelmesen hallgatta a csendet.
A szobában lágy zene szólt. A kandallóban a tűzifa kényelmesen pattogott, lágy narancsos fénybe öltöztetve a nappali szobát. A fenyőlevelek és a fagyöngy illata finoman belengte a helyiséget.
Mafdet fülét magasabbra emelte, mintha valami érdekes hang ütötte volna meg. A cica hirtelen leugrott kényelmes pihenőhelyéről és a konyha felé vette az irányt, ahonnan a töltött pulyka ínycsiklandóan illatozott. Úrnőjéhez sietett, s kérte, had menjen ki az udvarra. Zöld szemeit kérlelően emelte Sydneyre. Úrnője, amint meglátta, elmosolyodott. A piros selyemszalag, melyet az ünnep alkalmából Sydney masnira kötött Mafdet nyakán, s az ártatlan, kérlelő zöld szemű cica egy békebeli képeslapot idézett.
Mafdet két mellső lábával pofozgatta Sydney hosszú szoknyáját, jelezve ezzel, hogy ki szeretne menni. Syd, engedve cicája kérésnek, az ajtóhoz sietett, s kiengedte az állatot.
Sydney a vállát és karcsú karjait is szabadon hagyó ruhában érezte, ahogy libabőrökkel pettyeződik egész felsőteste.
- Ne maradj kinn sokáig cicus, nagyon hideg van odakinn!
Mafdet halk nyávogással közölte, muszáj megnéznie honnan jött az a zaj.
Az ajtó becsukódott mögötte, s az egész udvar, a téli esti csend körülölelték a cicát.
Rettentően kíváncsi volt, hogy tényleg jól hallotta-e, amit hallott. A madarak már régen nyugovóra tértek. A cica puha tappancsai lágyan és finoman süppedtek a frissen esett hóba. A titokzatos hang megütötte a fülét.
Mafdet a hang irányába indult, miközben orrával nagyokat szippantott az érdekes illatokkal teli decemberi levegőből.
A szuszogás egyre hangosabb volt, s a cica kíváncsian fordította a hang irányába a fejét. A hang néha teljesen emberinek, máskor halk röfögésnek hallatszott.
Elindult a rejtélyes hang irányába.
- Mégis ki meri az ő felségterületét zavarni? – tűnődött.
Zöld szemei villogtak a sötétben, s gyorsan észrevette a hang irányát. Enyhe mozgást látott, s apró lábak nyomát fedezte fel a hóban.
- Mi lehet az? – morfondírozott. Egy dolog biztos, egérnek túl nagy.
Majd a hang irányába indult. Orrát a kis furcsa élőlényhez nyomta, majd a szúró fájdalom halk, kétségbeesett nyávogásra késztette. Megpróbálta tappancsával megpiszkálni a valamit, s ezért cserébe néhány tüske lett a jutalma.
Ijedtében kétségbeesett nyávogást hallatott, s sántikálva futni kezdett a ház ajtaja felé, de siettében egy hóbuckában landolt, s feje és egész bundája átnedvesedett, s egy sajnálatraméltó, halk nyávogást hagyta el a torkát.
A piros masni csapzottan lógott a nyakából, amire az ajtóhoz ért. Próbált Sydneynek jelezni, de úgy tűnt, űrnője nem hallja meg hívó szavát. Ázva, fázva, csapzottan leült a lábtörlőre, s várta, hogy valaki észrevegye. Panaszosan nyöszörgött, s bánatát elmesélte a közeli fán tanyázó bagolynak, aki megértően visszahuhogott.
Mafdet újabb próbát tett arra, hogy Sydney figyelmét magára vonja, s hogy úrnője beengedje a házba. Az ablakhoz somfordált, s felugrott a külső párkányra, ami újabb szúró fájdalmat okozott a tappancsának, de sehol sem látta gazdasszonyát. Bánatosan visszatért az ajtó elé, s várakozóan leült a lábtörlőre.
A kapuhoz egy autó közeledett. Mafdet remélte, hogy Sydney karácsony esti vendége érkezett meg. A kocsi fékezett, s egy ajtó csapódott, majd hirtelen lépések zaja hallatszott.
A kapu megnyikordult, s egy férfi lépett be rajta. Mafdet, akár egy párduc szökellve indult a vendég felé, de útközben az ajtó fölötti ereszről a nyakába zúdult egy nagy adag hó. A cica szánalmasan nyöszörögni és nyávogni kezdett. A fiatalember felé sietett, s az ázott és sündisznótüskékkel sebzett cicát óvatosan felemelte, s a hó nagy részét lesöpörte róla.
- Szia Mafdet! – szólt.
Mafdet panaszosan nyávogott egyet.
- Látom, csatába keveredtél egy sündisznóval! – folytatta, s egy halvány mosollyal az arcán a cica nyaka alatti részt simogatta.
- Ne aggódj kislány, hamarosan rendbe jössz – szólt, s a cicával a karján a bejárati ajtó felé vette az irányt, majd megnyomta a csengőt.
Az ajtó pár perc múlva kitárult, s Syd mosolyogva invitálta be a házba Nigelt.
- Hát veled mi történt Mafdet? – kérdezte.
A cica panaszkodni kezdett, s részletesen elmesélte, mik történtek vele.
Nigel eközben egy takaróba bugyolálta a pórul járt állatot, s szemöldökcsipesszel kezdte kiszedni a tüskéket az orrából. Mafdet elégedetlenül nyávogott, legszívesebben karmolt is volna, de lábait szorosan tartotta a férfi, s gyors és határozott mozdulatokkal eltávolította a tüskéket, majd lefertőtlenítette a sebet, aztán a mancsok következtek.
A cica hálásan dörgölőzött hozzá, miközben Nigel egy első osztályú műegérrel ajándékozta meg.
- Boldog Karácsonyt, Mafdet! – mondta, majd Sydneyre emelte a tekintetét.
- Boldog Karácsonyt, Sydney – mosolygott a nőre.
- Az biztos, hogy ez a Karácsony emlékezetes lesz – kacsintott Nigelre, s megsimogatta a cica fejét.
- Boldog Karácsonyt, Nigel – szólt, s egy gyors, könnyed csókot lehelt a férfi szája sarkára, majd ismét a cicára emelte a tekintetét.
- Boldog Karácsonyt, Mafdet!
2. FEJEZET - L.Anikó
Karácsony este
Nigel könnyedén a kosarába helyezte Mafdetet. Úgy érezte, ráfér a pihenés a cicára a megrázkódtatások után. Még egyszer megsimogatta a nyakát, és a pléd sarkával, amivel alvóhelye ki volt bélelve betakargatta az állatot.
- Jó éjszakát, cicus. – szólt. – Igazán rád fér egy jó, alapos pihenés ez után az este után.
Mafdet mancsaival magához ölelte a Nigeltől kapott műegeret, s csendesen nyávogott egyet. Majd orrát a műegérhez nyomta, s halk dorombolással álomba szenderült.
Nigel szeretettel rámosolygott a cicára, majd a szoba másik vége felé indult.
A kandallóba tűzifát rakott, s a piszkavassal megpiszkálta a parazsat, hogy belekapjon az újonnan ráhelyezett fadarabokba.
Az egyik kandalló előtti fotelba ült, s gondolataiba merülve a narancs, vörös, kék, lila és sárga lángok táncát figyelte. Hosszú percekig a lángokba meredt, s tekintete a fények fátyolán át a régmúlt idők ködbe veszett emlékeibe olvadt. Kezeit összekulcsolva ült, s finom vonásait a lángok még lágyabbá, még ártatlanabbá tették. Duzzadt ajkai finoman meg-megremegtek. Szemei színe a mohazöld és a füstszürke árnyalatának különös fényében játszottak. Néhány rakoncátlan hajtincs lágy, finom árnyakat rajzolt homlokára.
Sydney percekig némán állt mellette, s megbűvölten nézte a férfit.
Gyönyörű volt, szinte túlságosan szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Sydneyt a letűnt korok meséinek hercegeire emlékeztette, amint a napfényes hófehér sziklák között sétálva távolba révedő tekintete a tengert fürkészte, a sós tengeri fuvallat lágyan hajába kap, amelyen a tündöklő napfény a csurgatott mézszínű fürtjeit a csodálatos arany színével ragyogja be.
Sydney kissé megrázta a fejét, s próbálta magát visszazökkenteni a valóságba.
- Mit csinálok? Csak nem éppen Nigelről fantáziálok? – tűnődött.
Soha nem hitte volna, hogy valaha valaki ilyen hatást gyakorolhat rá. Főleg nem Nigel, aki már évek óta az asszisztense volt.
- Hogy lehet, hogy eddig soha nem vettem észre, mennyire gyönyörű?
Újra meg újra magába szívta a férfi látványát. Majd lassan, csendesen közelebb lépett hozzá, és megérintette a vállát.
Nigel izmai az érintésre megfeszültek, majd kissé zavartan Sydney felé fordult.
- Hello Syd! – s egy lágy mosollyal ajándékozta meg a nőt. – Bocsáss meg, hogy nem vettelek észre! Úgy tűnik, nagyon elmerültem a gondolataimban. – mondta, s hangja egy tónussal mélyebbnek tűnt, mint általában.
Sydneyn enyhe borzongás futott végig a szokatlan hangszín, s a Nigeltől kapott különös mosoly hatására.
- Syd, te fázol?! – kérdezte, s Sydney csupasz vállait megdörzsölte.
Érintése lágy volt, ugyanakkor erőteljes.
Sydney éppen szóra nyitotta volna ajkait, de Nigel megelőzte.
- Várj egy pillanatot! – szólt, s fekete bársonyzakójáért sietett, amelyet egy szék háttámlájára helyezett még a Mafdet-akció előtt.
Sydney hasában a férfi érintésére több millió pillangó vad táncba kezdett. Lábai elgyengültek.
- Mi történik velem? – tette fel a kérdést saját magának, miközben Nigel foteljának támaszkodott, mert érezte, hogy elgyengülő térdei másképp nem tartanák meg az adott pillanatban.
A férfi után nézett. Szemei végigpásztázták karcsú alakját, hosszú nyakát. Mennyit változott Nigel az elmúlt évek alatt! A félszeg, vékony angol fiúból pár év alatt igazi férfivá érett. Válla kiszélesedett, karjai megerősödtek.
Sydney a tekintetét újra végigfuttatta Nigelen, s megállapodott formás hátsó felén.
Milyen kár, hogy általában elrejti a hosszú pólói alá – tűnődött. Emlékeiben felidézett egy-egy vadászatot, amikor elég szerencsés volt, s gyönyörködhetett formás idomaiban. Újból meg kellett állapítania, asszisztense milyen kellemes látványt nyújt.
Gondolataiban elmerült, majd hirtelen elfordította a fejét, nehogy a férfi rajtakapja, miközben őt figyeli.
Nigel kezeivel lassan leemelte zakóját a szék háttámlájáról, s Sydney felé indult. A nő érezte, amint arcára lángrózsák ülnek ki. Még szerencse, hogy az egész szobát csak a kandalló fénye világítja be! – gondolta.
Nigel Mafdet kosaránál egy pillanatra elidőzött, s így Sydney néhány másodpercig gyönyörködhetett nemes arcélében. Majd támasztékát elengedve kiegyenesedett, s tekintetét a színesen táncoló lángokra összpontosította.
Finom ujjak érintették a vállát, ahogy Nigel a zakóját hátulról ráterítette. A váratlan érintésre újabb lágy remegés futott végig az egész testén.
- Bárcsak minden nap átélhetném ezt a különös bizsergést – tűnődött, s vágyakozóan a lángokba nézett.
Egy pillanatra lángnyelvek táncában Nigelt és önmagát látta, amint csupasz bőrük összeér.
- Én teljesen megbolondultam! – korholta magát, majd erejét összeszedve ragyogó mosollyal fordult a férfihoz.
- Köszönöm, Nigel! – szólt. – A vacsora elkészült. Gyere, fogyasszuk el, mielőtt kihűl. – mondta. A férfiba karolt, s az étkező irányába vezette.
Karácsony este
Nigel könnyedén a kosarába helyezte Mafdetet. Úgy érezte, ráfér a pihenés a cicára a megrázkódtatások után. Még egyszer megsimogatta a nyakát, és a pléd sarkával, amivel alvóhelye ki volt bélelve betakargatta az állatot.
- Jó éjszakát, cicus. – szólt. – Igazán rád fér egy jó, alapos pihenés ez után az este után.
Mafdet mancsaival magához ölelte a Nigeltől kapott műegeret, s csendesen nyávogott egyet. Majd orrát a műegérhez nyomta, s halk dorombolással álomba szenderült.
Nigel szeretettel rámosolygott a cicára, majd a szoba másik vége felé indult.
A kandallóba tűzifát rakott, s a piszkavassal megpiszkálta a parazsat, hogy belekapjon az újonnan ráhelyezett fadarabokba.
Az egyik kandalló előtti fotelba ült, s gondolataiba merülve a narancs, vörös, kék, lila és sárga lángok táncát figyelte. Hosszú percekig a lángokba meredt, s tekintete a fények fátyolán át a régmúlt idők ködbe veszett emlékeibe olvadt. Kezeit összekulcsolva ült, s finom vonásait a lángok még lágyabbá, még ártatlanabbá tették. Duzzadt ajkai finoman meg-megremegtek. Szemei színe a mohazöld és a füstszürke árnyalatának különös fényében játszottak. Néhány rakoncátlan hajtincs lágy, finom árnyakat rajzolt homlokára.
Sydney percekig némán állt mellette, s megbűvölten nézte a férfit.
Gyönyörű volt, szinte túlságosan szép ahhoz, hogy igaz legyen.
Sydneyt a letűnt korok meséinek hercegeire emlékeztette, amint a napfényes hófehér sziklák között sétálva távolba révedő tekintete a tengert fürkészte, a sós tengeri fuvallat lágyan hajába kap, amelyen a tündöklő napfény a csurgatott mézszínű fürtjeit a csodálatos arany színével ragyogja be.
Sydney kissé megrázta a fejét, s próbálta magát visszazökkenteni a valóságba.
- Mit csinálok? Csak nem éppen Nigelről fantáziálok? – tűnődött.
Soha nem hitte volna, hogy valaha valaki ilyen hatást gyakorolhat rá. Főleg nem Nigel, aki már évek óta az asszisztense volt.
- Hogy lehet, hogy eddig soha nem vettem észre, mennyire gyönyörű?
Újra meg újra magába szívta a férfi látványát. Majd lassan, csendesen közelebb lépett hozzá, és megérintette a vállát.
Nigel izmai az érintésre megfeszültek, majd kissé zavartan Sydney felé fordult.
- Hello Syd! – s egy lágy mosollyal ajándékozta meg a nőt. – Bocsáss meg, hogy nem vettelek észre! Úgy tűnik, nagyon elmerültem a gondolataimban. – mondta, s hangja egy tónussal mélyebbnek tűnt, mint általában.
Sydneyn enyhe borzongás futott végig a szokatlan hangszín, s a Nigeltől kapott különös mosoly hatására.
- Syd, te fázol?! – kérdezte, s Sydney csupasz vállait megdörzsölte.
Érintése lágy volt, ugyanakkor erőteljes.
Sydney éppen szóra nyitotta volna ajkait, de Nigel megelőzte.
- Várj egy pillanatot! – szólt, s fekete bársonyzakójáért sietett, amelyet egy szék háttámlájára helyezett még a Mafdet-akció előtt.
Sydney hasában a férfi érintésére több millió pillangó vad táncba kezdett. Lábai elgyengültek.
- Mi történik velem? – tette fel a kérdést saját magának, miközben Nigel foteljának támaszkodott, mert érezte, hogy elgyengülő térdei másképp nem tartanák meg az adott pillanatban.
A férfi után nézett. Szemei végigpásztázták karcsú alakját, hosszú nyakát. Mennyit változott Nigel az elmúlt évek alatt! A félszeg, vékony angol fiúból pár év alatt igazi férfivá érett. Válla kiszélesedett, karjai megerősödtek.
Sydney a tekintetét újra végigfuttatta Nigelen, s megállapodott formás hátsó felén.
Milyen kár, hogy általában elrejti a hosszú pólói alá – tűnődött. Emlékeiben felidézett egy-egy vadászatot, amikor elég szerencsés volt, s gyönyörködhetett formás idomaiban. Újból meg kellett állapítania, asszisztense milyen kellemes látványt nyújt.
Gondolataiban elmerült, majd hirtelen elfordította a fejét, nehogy a férfi rajtakapja, miközben őt figyeli.
Nigel kezeivel lassan leemelte zakóját a szék háttámlájáról, s Sydney felé indult. A nő érezte, amint arcára lángrózsák ülnek ki. Még szerencse, hogy az egész szobát csak a kandalló fénye világítja be! – gondolta.
Nigel Mafdet kosaránál egy pillanatra elidőzött, s így Sydney néhány másodpercig gyönyörködhetett nemes arcélében. Majd támasztékát elengedve kiegyenesedett, s tekintetét a színesen táncoló lángokra összpontosította.
Finom ujjak érintették a vállát, ahogy Nigel a zakóját hátulról ráterítette. A váratlan érintésre újabb lágy remegés futott végig az egész testén.
- Bárcsak minden nap átélhetném ezt a különös bizsergést – tűnődött, s vágyakozóan a lángokba nézett.
Egy pillanatra lángnyelvek táncában Nigelt és önmagát látta, amint csupasz bőrük összeér.
- Én teljesen megbolondultam! – korholta magát, majd erejét összeszedve ragyogó mosollyal fordult a férfihoz.
- Köszönöm, Nigel! – szólt. – A vacsora elkészült. Gyere, fogyasszuk el, mielőtt kihűl. – mondta. A férfiba karolt, s az étkező irányába vezette.
3. FEJEZET - L.Anikó
Sültpulyka és túl sok bor
Sydney a konyha felé indult és Nigel követte.
- Hadd segítsek, Syd! – szólt.
- Már minden kész van, Nigel, bár ha megtennéd, a hűtőben van egy üveg bor. Kérlek, nyisd ki!
- Persze, Syd. Máris nyitom! Hol találom a dugóhúzót?
- A második fiókban a tűzhely melletti szekrényben – válaszolt.
Sydney a sültpulykát szeletelni kezdte, s a szépen megpirult darabokat a húsos tálra helyezte, majd megfogta a tálat, s az étkező asztal közepére tette. A köreteket, melyeket előzőleg csinos porcelántálakba szedett, szintén elhelyezte az asztalon úgy, hogy kényelmesen elférjenek, majd a salátát vette elő a hűtőből.
Nigel eközben már régen kibontotta a bort, s az italt az asztalra készített poharakba töltötte, majd Sydneyt megelőzve a salátás tálakat az asztalra tette, de még előtte az általa hozott vörösbort is a hűtőbe rakta.
Sydney az asztalt díszítő két sárgaréz gyertyatartókba készített piros gyertyákat egymás után, lassan gyújtotta meg, majd egy kis oldalsó világításon kívül az összes többi lámpát leoltotta.
Nigel kihúzta a széket, melyre Sydney leülni szándékozott, és betolta alá, s ő is helyet foglalt.
Sydney, miközben a tálalással foglalatoskodott arra gondolt, micsoda szerencsés, hogy Nigel éppen vele tölti ezt a különös estét.
A kettejük közé telepedett intim hangulat, s a csodálatos Karácsony este melegséggel töltötte el a szívét.
Kettejükre puha csend borult, s a varázslat magával ragadta mindkét ereklyevadászt.
Az este csendjét Nigel hangja törte meg.
- Köszönöm Syd, hogy meghívtál erre a csodálatos vacsorára.
- Én köszönöm, Nigel, hogy velem töltöd ezt az estét. Nagyon sokat jelent nekem.
Nigel szemében a gyertyaláng huncut táncot járt, s Sydney asszisztense szeme sarkában egy boldog mosoly elindulását vélte felfedezni, mely halvány bőrén lefelé az ajkaira vándorolt. Nigel mosolyára Sydney szíve egy hangos dobbanással válaszolt.
- Sydney, semmi más nem töltene el nagyobb örömmel. – válaszolt, s poharát Sydneyéhez koccintotta, miközben tekintete fogva tartotta a nőt. Boldog Karácsonyt, Syd.
- Boldog Karácsonyt, Nigel. – válaszolt, majd hirtelen olyan nagyot kortyolt a borából, hogy majdnem félrenyelt. – Nem tudom, mi történik velem – gondolta. Úgy érzem, mintha 16 évesen az első randevúmon lennék újra! Hogy lehet, hogy Nigel egyszerű gesztusai ilyen érzéseket váltanak ki bennem? Miért pont Nigel? Miért pont most?
- Hallottál mostanában Caludiáról? – kérdezte, mintegy saját maga kizökkentésére a furcsa helyzetből.
Nigel mosolyogva válaszolt.
- Múlt héten e-mailt küldött szokásos Claudia stílusban, hogy Rómában az újévi kollekció egy részének tervezésére őt kérték föl. – mondta. – Természetesen nem maradhatott el a Claudiás utalás, hogy persze szívesebben tervezett volna férfi fürdőruha kollekciót. – vigyorgott Nigel.
Sydney felszabadultan nevetett.
- Néhány nappal ezelőtt hívott telefonon. Nagyon izgult, hogy hogyan sikerül a bemutató. Úgy érzem, megtalálta azt, ami igazán neki való. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz abban, amit csinál! Tényleg, pont ma lesz a bemutató! Szerintem hamarosan hallani fogunk felőle.
- Abban biztos vagyok! – válaszolt Nigel egy huncut mosollyal az ajkán.
A Claudiáról folytatott könnyed csevely után újabb csönd következett. Nigel újratöltötte a borospoharakat, Sydney ismét nagyot kortyolt, s lopva a férfire nézett.
Nigel szemében, s ajkai sarkán ott játszott a huncut mosoly, s Sydney legszívesebben megcsókolta volna, majd inkább a tányérjára koncentrált, habár, már nem is volt éhes, legalábbis nem a tányérján elhelyezkedő ételre.
Szerencsére Nigel már majdnem befejezte az evést, míg Syd inkább újra a borospohár után nyúlt, s lassan kortyolt egyet.
A férfi az utolsó falatokat a bor maradékával öblítette le, majd megszólalt.
- Syd, jól vagy? Alig ettél valamit?
- Persze, jól vagyok Nige, csak azt hiszem, amíg készítettem az ételt, már a látvánnyal is beteltem. Nem beszélve a kóstolgatásról. – mosolygott.
Syd lassan kezdte összeszedni az edényeket, majd a tányérokkal a konyhába ment. Nigel az utolsó kortyot lehajtotta, majd felpattant, s két tállal Syd után indult.
Sydney az arra érdemes maradékokat kisebb edényekbe helyezte, az érdemtelenek pedig a szemetesben landoltak. A kiürített tálakat a mosogatógépbe rakta. Általában egy-két edény elmosogatására nem használta, csak kivételes alkalmakkor, mint amilyen a mai is volt.
Leöblítette a kezét a csapnál, s az előre elkészített süteményestálakat a nappaliba vitte, s a kisasztalra helyezte, ami a kanapé mellett volt. Nigel az újabb üveg bort, a dugóhúzót és a két borospoharat hozta be, s szintén a kisasztalra tette.
A kandalló bevilágította a kisasztalt és a kanapét, amelynek mély bordó szövete bársonyként hatott a lángok selymes fényében.
Nigel a kandallóra újabb adag tűzifát rakott, hogy ki ne aludjon a láng.
Sydney Mafdet kosarához ment, s nyugtázta, hogy a cica békésen szendereg, orrát az újdonsült műegérhez nyomva.
Eközben Nigel egy-egy újabb pohár bort töltött mindkettőjüknek, s a tálról kiválasztott egy szív alakú mandulával díszített mézes süteményt.
- Hm, ez isteni Syd! – szólt.
Sydney mosolyogva válaszolt.
- Remélem is! Tudod mennyi idő ezeket elkészíteni? Nekem éveknek tűnt! – nevetett. De tényleg örülök, hogy ízlik neked! Kislány koromban mindig segítettem anyukámnak a sütemények elkészítésében – mondta. – Akkoriban ez nagyon viccesnek tűnt, most már tudom, anyukám mennyit dolgozott, hogy a karácsonyi hangulatot megteremtse.
- Emlékszem, nálunk is mindig annyira vidámak voltak a Karácsony esték. Ahogy beléptem a házad ajtaján, az illatok és a fények sok régi emléket idéztek föl bennem, amint anyu és Mrs. Whitney a házvezetőnőnk készülődtek, ahogy apa, Preston és én játszottunk. – s egy halvány mosoly futott át az ajkán. – Karácsonykor Preston is mindig elviselhető volt. – kacsintott Sydneyre, aki egy vidám kacajjal válaszolt.
- Tényleg, hogyhogy nem utaztál haza Angliába?
- Áh, Preston a legújabb barátnőjével valahová a déltengerekre utazott. Különben is, sokkal szívesebben vagyok veled itt, ma este. – válaszolt egy kedves mosollyal. – Szerintem Prestonnal csak egymás idegeire mennénk, mint általában – nevetett.
Syd egyetértően bólintott.
- Apa is Jennyvel tölti a Karácsonyt. Egy sítúrára utaztak. Igaz, hogy engem is hívtak, de amikor mondtad, hogy nem utazol haza, úgy gondoltam, veled szívesebben tölteném ezt az ünnepet. Jenny nagyon kedves, de…
Nigel halványan elpirult. Sydney szavai arról, hogy szívesebben tölti vele a Karácsonyt, mint mással, a lelke mélyét érintették. Szemei a kandalló lángjai felé irányultak, s tekintete messze révedt. Borából kortyolt egyet, majd a poharat a kis asztalra helyezte, s tekintetét újra a lángok felé irányította.
Syd Nigelen keresztülhajolt a kisasztalhoz a borospoharáért.
Hosszú csokoládészínű fürtjei Nigel arcát súrolták. A fürtök selymes simogatása kellemes, ismerős érzéssel töltötték el a férfit.
Syd poharát az asztalról leemelve visszakuporodott a helyére, s miközben lassan kortyolt az italból szemeit a lángok felé fordította. Nigel óvatosan figyelte főnöknője szép, egzotikus vonásait, gyönyörködve szépségében.
Syd, mintha érezte volna, hogy Nigel figyeli, arcát a férfi felé fordította. Ajkuk csak néhány centire volt egymástól. Syd tekintete komollyá vált, s Nigel szemében egy kis ijedtséget és zavart vélt felfedezni.
A borospoharat az előzőhöz hasonló módon visszatette a kis asztalra, úgy, hogy arcuk egymást súrolta, s Nigel szíve Syd közelségétől hevesebben kezdett dobogni.
Sydney a korábbi pár centis távolságot még kisebbre csökkentette, s lehelete Nigel arcát simogatta, majd megszólalt. Hangja mély volt, mélyebb, mint ahogy eddig Nigel valaha is hallotta.
- Nigel, mi az, ami igazán hiányzik neked az utóbbi évek Karácsonyaiból?
Nigel nyelt egyet, s zavartan megszólalt.
- N … nem is t…tudom, Syd. Nagyon s…sok olyan d…dolog van, ami hiányz … zik. – válaszolt
- Mi az, amire vágysz? Mi az, amiről álmodozol?
- S … Syd … én…
- Mondd ki, Nigel!
- N…nem is t…tudom Syd. – zavara egyre erősebbé vált, s arcszíne is skarlátvörösre váltott.
- De tudod, Nigel! Ha te nem mered mondani, akkor …
Ajkuk már majdnem érintette egymást. Nigel szíve a torkában dobogott, s Sydney bőrének és hajának illata egyre jobban elbódította. Úgy érezte, mindjárt elájul.
- Syd… Sydney, te … te t… tú… túl sokat ittál… – nyögte.
- Nem, Nigel! Nem vagyok részeg!
- Syd… én… t .. te….
Nigel próbált hátrébb húzódni, de még mielőtt a mozdulatot megkezdte volna Sydney forró, puha ajkai az övére tapadtak. Nigel lágyan és szenvedélyesen viszonozta a csókot, s Sydney haját, s hátát simogatta. Bal kezével Syd hajába túrt, míg másik kezével csípőjénél közelebb húzta magához. Testük megfeszült, s csókjaik intenzívebbé, még szenvedélyesebbé váltak. Nyelvük a kandallóban táncoló lángnyelvek ritmusához hasonlóan hol lassabb, hol gyorsabb táncot járt. Syd érezte, amint Nigel férfiassága egyre keményebbé válik.
Syd kezeit végigfuttatta Nigel oldalán, s ajkai egyre követelőzőbbé váltak. Nigel ingét elkezdte kihúzni a nadrágjából, s kezeivel az ing alatt a derekától fölfelé haladva simogatta a felsőtestét. Érezte, ahogy a férfi mellbimbói megkeményednek, majd kezei lefelé, a csípője felé haladtak.
Nigel Sydney combját simogatta, s a ruha felhasításánál keze följebb vándorolt, majd a harisnyatartón túlcsúsztatta, s Syd forró bőrét érezte az ujjaival.
A nő teste megfeszült. A férfi ingét elkezdte kigombolni, fölülről lefelé haladva, egyiket a másik után, közben apró csókokkal halmozta el a mellkasát. Nigel a vágytól halkan felnyögött.
Kezét Syd csípőjén, derekán fölfelé futtatta, miközben ajkát, állát, s torkát végigcsókolta, s vállát apró csókokkal halmozta el, miközben a ruha vállpántját kezdte lehúzni.
Sydney a gyönyörtől felsóhajtott, miközben Nigel már a ruha hátán a zipzárt kezdte lehúzni. A ruha könnyedén csúszott le a vállán.
A pillanatot a telefon erőszakos csörgése szakította meg.
A hirtelen és váratlan zajra mindketten összerezzentek.
- Jaj, nem! Ez nem lehet igaz! – gondolta Syd, s próbált a csörgésről nem tudomást venni, azonban az nem maradt abba. Syd elátkozta magát, amiért elfelejtette az üzenetrögzítőjét bekapcsolni. Remélte, hogy a csörgés abbamarad, de nem így történt.
- S..Syd – kezdte Nigel. Én.. n.. nagyon s…sajnálom.
Ahogy a telefoncsörgés egyre kitartóbbá vált, Nigel zavara is egyre elmélyült.
Syd Nigelre nézett. A szenvedély szikrája még mindig ott táncolt a szemében, de – talán életében először – Nigel nem tudta megfejteni, hogy mi az, amit a csodálatos szemek mély tükrében lát. A férfi tekintetében egy meg nem fogalmazott kérdés jelent meg. Syd még mindig a korábban Nigel számára megfejthetetlen tekintetét lassan elfordította a férfitól, s fejét kissé lehajtva felkelt és a telefonhoz ment.
Nigel az előző, félig fekvő pozícióból felült, kezét végigfutatta a haján, szétnyílt inge szabadon lógott. Könyökét a térdén nyugtatta, s fejét rátámasztotta.
- Te jó ég! Mit művelek én itt? Syd és én… mi majdnem… Édes Istenem!
Sydney még mindig a korábbiak hatása alatt lassan felemelte a kagylót, s nem túl lelkesen beleszólt.
- Sydney Fox telefonja. Ki beszél?
A vonal végéről Claudia durcás hangja válaszolt.
- Ah Syd! Azért ennél kedvesebb fogadtatásra számítottam! Csak nem zavartam meg valamit? Úgy érzem, mintha nem igazán örülnél a telefonomnak. – hangja változatlanul durcás volt, s Syd lelki szemei előtt megjelent a szédült szöszi felhúzott orra.
- Ami azt illeti, nagyon is zavarsz! – gondolta. Azonban csak ennyit mondott…
- Nem ez a legjobb időpont…
- Rendben, akkor le is teszem!
- Bocs, Claudia, tényleg vártam a hívásodat, kíváncsi vagyok, milyen volt a bemutatód – szólt, habár legszívesebben lecsapta volna a kagylót, s visszatért volna Nigelhez, folytatni azt, amit szinte alig kezdtek el.
Nigel eközben összeszedte magát. Inggombjait visszagombolta, s ingjét visszatűrte a nadrágjába, ami pillanatnyilag eléggé szűknek bizonyult.
- Édes Istenem! Hogy veszíthettem el ennyire az önuralmamat?! Mindig vissza tudtam fogni az ilyen jellegű vágyaimat! – tűnődött, s közben szörnyen haragudott önmagára, hogy így elveszítette a kontrollt vágyai felett. Újra végigszántott a haján, s úgy érezte, el kell mennie, de minél hamarabb, mielőtt vágya teljesen zabolátlanná válna.
Sültpulyka és túl sok bor
Sydney a konyha felé indult és Nigel követte.
- Hadd segítsek, Syd! – szólt.
- Már minden kész van, Nigel, bár ha megtennéd, a hűtőben van egy üveg bor. Kérlek, nyisd ki!
- Persze, Syd. Máris nyitom! Hol találom a dugóhúzót?
- A második fiókban a tűzhely melletti szekrényben – válaszolt.
Sydney a sültpulykát szeletelni kezdte, s a szépen megpirult darabokat a húsos tálra helyezte, majd megfogta a tálat, s az étkező asztal közepére tette. A köreteket, melyeket előzőleg csinos porcelántálakba szedett, szintén elhelyezte az asztalon úgy, hogy kényelmesen elférjenek, majd a salátát vette elő a hűtőből.
Nigel eközben már régen kibontotta a bort, s az italt az asztalra készített poharakba töltötte, majd Sydneyt megelőzve a salátás tálakat az asztalra tette, de még előtte az általa hozott vörösbort is a hűtőbe rakta.
Sydney az asztalt díszítő két sárgaréz gyertyatartókba készített piros gyertyákat egymás után, lassan gyújtotta meg, majd egy kis oldalsó világításon kívül az összes többi lámpát leoltotta.
Nigel kihúzta a széket, melyre Sydney leülni szándékozott, és betolta alá, s ő is helyet foglalt.
Sydney, miközben a tálalással foglalatoskodott arra gondolt, micsoda szerencsés, hogy Nigel éppen vele tölti ezt a különös estét.
A kettejük közé telepedett intim hangulat, s a csodálatos Karácsony este melegséggel töltötte el a szívét.
Kettejükre puha csend borult, s a varázslat magával ragadta mindkét ereklyevadászt.
Az este csendjét Nigel hangja törte meg.
- Köszönöm Syd, hogy meghívtál erre a csodálatos vacsorára.
- Én köszönöm, Nigel, hogy velem töltöd ezt az estét. Nagyon sokat jelent nekem.
Nigel szemében a gyertyaláng huncut táncot járt, s Sydney asszisztense szeme sarkában egy boldog mosoly elindulását vélte felfedezni, mely halvány bőrén lefelé az ajkaira vándorolt. Nigel mosolyára Sydney szíve egy hangos dobbanással válaszolt.
- Sydney, semmi más nem töltene el nagyobb örömmel. – válaszolt, s poharát Sydneyéhez koccintotta, miközben tekintete fogva tartotta a nőt. Boldog Karácsonyt, Syd.
- Boldog Karácsonyt, Nigel. – válaszolt, majd hirtelen olyan nagyot kortyolt a borából, hogy majdnem félrenyelt. – Nem tudom, mi történik velem – gondolta. Úgy érzem, mintha 16 évesen az első randevúmon lennék újra! Hogy lehet, hogy Nigel egyszerű gesztusai ilyen érzéseket váltanak ki bennem? Miért pont Nigel? Miért pont most?
- Hallottál mostanában Caludiáról? – kérdezte, mintegy saját maga kizökkentésére a furcsa helyzetből.
Nigel mosolyogva válaszolt.
- Múlt héten e-mailt küldött szokásos Claudia stílusban, hogy Rómában az újévi kollekció egy részének tervezésére őt kérték föl. – mondta. – Természetesen nem maradhatott el a Claudiás utalás, hogy persze szívesebben tervezett volna férfi fürdőruha kollekciót. – vigyorgott Nigel.
Sydney felszabadultan nevetett.
- Néhány nappal ezelőtt hívott telefonon. Nagyon izgult, hogy hogyan sikerül a bemutató. Úgy érzem, megtalálta azt, ami igazán neki való. Biztos vagyok benne, hogy jó lesz abban, amit csinál! Tényleg, pont ma lesz a bemutató! Szerintem hamarosan hallani fogunk felőle.
- Abban biztos vagyok! – válaszolt Nigel egy huncut mosollyal az ajkán.
A Claudiáról folytatott könnyed csevely után újabb csönd következett. Nigel újratöltötte a borospoharakat, Sydney ismét nagyot kortyolt, s lopva a férfire nézett.
Nigel szemében, s ajkai sarkán ott játszott a huncut mosoly, s Sydney legszívesebben megcsókolta volna, majd inkább a tányérjára koncentrált, habár, már nem is volt éhes, legalábbis nem a tányérján elhelyezkedő ételre.
Szerencsére Nigel már majdnem befejezte az evést, míg Syd inkább újra a borospohár után nyúlt, s lassan kortyolt egyet.
A férfi az utolsó falatokat a bor maradékával öblítette le, majd megszólalt.
- Syd, jól vagy? Alig ettél valamit?
- Persze, jól vagyok Nige, csak azt hiszem, amíg készítettem az ételt, már a látvánnyal is beteltem. Nem beszélve a kóstolgatásról. – mosolygott.
Syd lassan kezdte összeszedni az edényeket, majd a tányérokkal a konyhába ment. Nigel az utolsó kortyot lehajtotta, majd felpattant, s két tállal Syd után indult.
Sydney az arra érdemes maradékokat kisebb edényekbe helyezte, az érdemtelenek pedig a szemetesben landoltak. A kiürített tálakat a mosogatógépbe rakta. Általában egy-két edény elmosogatására nem használta, csak kivételes alkalmakkor, mint amilyen a mai is volt.
Leöblítette a kezét a csapnál, s az előre elkészített süteményestálakat a nappaliba vitte, s a kisasztalra helyezte, ami a kanapé mellett volt. Nigel az újabb üveg bort, a dugóhúzót és a két borospoharat hozta be, s szintén a kisasztalra tette.
A kandalló bevilágította a kisasztalt és a kanapét, amelynek mély bordó szövete bársonyként hatott a lángok selymes fényében.
Nigel a kandallóra újabb adag tűzifát rakott, hogy ki ne aludjon a láng.
Sydney Mafdet kosarához ment, s nyugtázta, hogy a cica békésen szendereg, orrát az újdonsült műegérhez nyomva.
Eközben Nigel egy-egy újabb pohár bort töltött mindkettőjüknek, s a tálról kiválasztott egy szív alakú mandulával díszített mézes süteményt.
- Hm, ez isteni Syd! – szólt.
Sydney mosolyogva válaszolt.
- Remélem is! Tudod mennyi idő ezeket elkészíteni? Nekem éveknek tűnt! – nevetett. De tényleg örülök, hogy ízlik neked! Kislány koromban mindig segítettem anyukámnak a sütemények elkészítésében – mondta. – Akkoriban ez nagyon viccesnek tűnt, most már tudom, anyukám mennyit dolgozott, hogy a karácsonyi hangulatot megteremtse.
- Emlékszem, nálunk is mindig annyira vidámak voltak a Karácsony esték. Ahogy beléptem a házad ajtaján, az illatok és a fények sok régi emléket idéztek föl bennem, amint anyu és Mrs. Whitney a házvezetőnőnk készülődtek, ahogy apa, Preston és én játszottunk. – s egy halvány mosoly futott át az ajkán. – Karácsonykor Preston is mindig elviselhető volt. – kacsintott Sydneyre, aki egy vidám kacajjal válaszolt.
- Tényleg, hogyhogy nem utaztál haza Angliába?
- Áh, Preston a legújabb barátnőjével valahová a déltengerekre utazott. Különben is, sokkal szívesebben vagyok veled itt, ma este. – válaszolt egy kedves mosollyal. – Szerintem Prestonnal csak egymás idegeire mennénk, mint általában – nevetett.
Syd egyetértően bólintott.
- Apa is Jennyvel tölti a Karácsonyt. Egy sítúrára utaztak. Igaz, hogy engem is hívtak, de amikor mondtad, hogy nem utazol haza, úgy gondoltam, veled szívesebben tölteném ezt az ünnepet. Jenny nagyon kedves, de…
Nigel halványan elpirult. Sydney szavai arról, hogy szívesebben tölti vele a Karácsonyt, mint mással, a lelke mélyét érintették. Szemei a kandalló lángjai felé irányultak, s tekintete messze révedt. Borából kortyolt egyet, majd a poharat a kis asztalra helyezte, s tekintetét újra a lángok felé irányította.
Syd Nigelen keresztülhajolt a kisasztalhoz a borospoharáért.
Hosszú csokoládészínű fürtjei Nigel arcát súrolták. A fürtök selymes simogatása kellemes, ismerős érzéssel töltötték el a férfit.
Syd poharát az asztalról leemelve visszakuporodott a helyére, s miközben lassan kortyolt az italból szemeit a lángok felé fordította. Nigel óvatosan figyelte főnöknője szép, egzotikus vonásait, gyönyörködve szépségében.
Syd, mintha érezte volna, hogy Nigel figyeli, arcát a férfi felé fordította. Ajkuk csak néhány centire volt egymástól. Syd tekintete komollyá vált, s Nigel szemében egy kis ijedtséget és zavart vélt felfedezni.
A borospoharat az előzőhöz hasonló módon visszatette a kis asztalra, úgy, hogy arcuk egymást súrolta, s Nigel szíve Syd közelségétől hevesebben kezdett dobogni.
Sydney a korábbi pár centis távolságot még kisebbre csökkentette, s lehelete Nigel arcát simogatta, majd megszólalt. Hangja mély volt, mélyebb, mint ahogy eddig Nigel valaha is hallotta.
- Nigel, mi az, ami igazán hiányzik neked az utóbbi évek Karácsonyaiból?
Nigel nyelt egyet, s zavartan megszólalt.
- N … nem is t…tudom, Syd. Nagyon s…sok olyan d…dolog van, ami hiányz … zik. – válaszolt
- Mi az, amire vágysz? Mi az, amiről álmodozol?
- S … Syd … én…
- Mondd ki, Nigel!
- N…nem is t…tudom Syd. – zavara egyre erősebbé vált, s arcszíne is skarlátvörösre váltott.
- De tudod, Nigel! Ha te nem mered mondani, akkor …
Ajkuk már majdnem érintette egymást. Nigel szíve a torkában dobogott, s Sydney bőrének és hajának illata egyre jobban elbódította. Úgy érezte, mindjárt elájul.
- Syd… Sydney, te … te t… tú… túl sokat ittál… – nyögte.
- Nem, Nigel! Nem vagyok részeg!
- Syd… én… t .. te….
Nigel próbált hátrébb húzódni, de még mielőtt a mozdulatot megkezdte volna Sydney forró, puha ajkai az övére tapadtak. Nigel lágyan és szenvedélyesen viszonozta a csókot, s Sydney haját, s hátát simogatta. Bal kezével Syd hajába túrt, míg másik kezével csípőjénél közelebb húzta magához. Testük megfeszült, s csókjaik intenzívebbé, még szenvedélyesebbé váltak. Nyelvük a kandallóban táncoló lángnyelvek ritmusához hasonlóan hol lassabb, hol gyorsabb táncot járt. Syd érezte, amint Nigel férfiassága egyre keményebbé válik.
Syd kezeit végigfuttatta Nigel oldalán, s ajkai egyre követelőzőbbé váltak. Nigel ingét elkezdte kihúzni a nadrágjából, s kezeivel az ing alatt a derekától fölfelé haladva simogatta a felsőtestét. Érezte, ahogy a férfi mellbimbói megkeményednek, majd kezei lefelé, a csípője felé haladtak.
Nigel Sydney combját simogatta, s a ruha felhasításánál keze följebb vándorolt, majd a harisnyatartón túlcsúsztatta, s Syd forró bőrét érezte az ujjaival.
A nő teste megfeszült. A férfi ingét elkezdte kigombolni, fölülről lefelé haladva, egyiket a másik után, közben apró csókokkal halmozta el a mellkasát. Nigel a vágytól halkan felnyögött.
Kezét Syd csípőjén, derekán fölfelé futtatta, miközben ajkát, állát, s torkát végigcsókolta, s vállát apró csókokkal halmozta el, miközben a ruha vállpántját kezdte lehúzni.
Sydney a gyönyörtől felsóhajtott, miközben Nigel már a ruha hátán a zipzárt kezdte lehúzni. A ruha könnyedén csúszott le a vállán.
A pillanatot a telefon erőszakos csörgése szakította meg.
A hirtelen és váratlan zajra mindketten összerezzentek.
- Jaj, nem! Ez nem lehet igaz! – gondolta Syd, s próbált a csörgésről nem tudomást venni, azonban az nem maradt abba. Syd elátkozta magát, amiért elfelejtette az üzenetrögzítőjét bekapcsolni. Remélte, hogy a csörgés abbamarad, de nem így történt.
- S..Syd – kezdte Nigel. Én.. n.. nagyon s…sajnálom.
Ahogy a telefoncsörgés egyre kitartóbbá vált, Nigel zavara is egyre elmélyült.
Syd Nigelre nézett. A szenvedély szikrája még mindig ott táncolt a szemében, de – talán életében először – Nigel nem tudta megfejteni, hogy mi az, amit a csodálatos szemek mély tükrében lát. A férfi tekintetében egy meg nem fogalmazott kérdés jelent meg. Syd még mindig a korábban Nigel számára megfejthetetlen tekintetét lassan elfordította a férfitól, s fejét kissé lehajtva felkelt és a telefonhoz ment.
Nigel az előző, félig fekvő pozícióból felült, kezét végigfutatta a haján, szétnyílt inge szabadon lógott. Könyökét a térdén nyugtatta, s fejét rátámasztotta.
- Te jó ég! Mit művelek én itt? Syd és én… mi majdnem… Édes Istenem!
Sydney még mindig a korábbiak hatása alatt lassan felemelte a kagylót, s nem túl lelkesen beleszólt.
- Sydney Fox telefonja. Ki beszél?
A vonal végéről Claudia durcás hangja válaszolt.
- Ah Syd! Azért ennél kedvesebb fogadtatásra számítottam! Csak nem zavartam meg valamit? Úgy érzem, mintha nem igazán örülnél a telefonomnak. – hangja változatlanul durcás volt, s Syd lelki szemei előtt megjelent a szédült szöszi felhúzott orra.
- Ami azt illeti, nagyon is zavarsz! – gondolta. Azonban csak ennyit mondott…
- Nem ez a legjobb időpont…
- Rendben, akkor le is teszem!
- Bocs, Claudia, tényleg vártam a hívásodat, kíváncsi vagyok, milyen volt a bemutatód – szólt, habár legszívesebben lecsapta volna a kagylót, s visszatért volna Nigelhez, folytatni azt, amit szinte alig kezdtek el.
Nigel eközben összeszedte magát. Inggombjait visszagombolta, s ingjét visszatűrte a nadrágjába, ami pillanatnyilag eléggé szűknek bizonyult.
- Édes Istenem! Hogy veszíthettem el ennyire az önuralmamat?! Mindig vissza tudtam fogni az ilyen jellegű vágyaimat! – tűnődött, s közben szörnyen haragudott önmagára, hogy így elveszítette a kontrollt vágyai felett. Újra végigszántott a haján, s úgy érezte, el kell mennie, de minél hamarabb, mielőtt vágya teljesen zabolátlanná válna.
4. FEJEZET - L.Anikó
Félelem és fájdalom
Nigel lassan felemelkedett a díványról. A kandalló felé fordulva állt. Ujjai továbbra is a hajába túrtak. Alakja a lángok fényében szinte árnyéknak tetszett. Fejét lassan fölemelte, s szeme megállapodott a kandalló tetejére helyezett fényképtartón, melyet eddig észre sem vett. A széles márványos-fehér keret szélein arany csíkok futottak végig, s a kép közvetlen kerete is ugyanilyen szegéllyel volt díszítve. Nigel bal kezével leemelte a képet, amely Sydet és saját magát ábrázolta. A képet Derek készítette róluk, az egyik közös ereklyevadászatuk alkalmával. Syd és Nigel mindketten kissé idióta képet vágtak, s felszabadultan nevettek. Nigel a képet tartva halványan elmosolyodott, s szinte ugyanabban a pillanatban sokként érte a felismerés, hogy az ő lakásában az éjjeliszekrényén ugyanez a kép volt egy hasonló, kissé sötétebb árnyalatú keretben.
A képkeretet, minta megégette volna a kezét, gyorsan visszahelyezte az eredeti pozíciójába. Ajka egy ki nem mondott szót formált. Lassan megfordult, s Sydneyre nézett, aki tőle elfordulva még mindig Claudiával beszélt a telefonon, most már kissé felszabadultabban. Hallotta, ahogy a bemutatóról kérdezi kedvenc extitkárnőjüket, s ő lelkesen részletezi az eseményeket. Nigel egy lépést tett előre, majd hirtelen megtorpant, s az eredeti irányon változtatva jobbra indult az étkező irányába. Fekete bársonyzakója annak a széknek hátán pihent, amin Syd korábban ült, de azt vacsora közben levette a válláról. Nigel a ruhadarabot lassan leemelte a támláról, s Syd parfümjének illata megcsapta az orrát. Az édeskés illat és a Syd és őközötte korábban történtek újra teljes erővel feléledtek benne, s szívébe fájdalom nyilallt. Egy pillanatra a zakóra meredt, majd lassan belebújt. Syd illata körülölelte, s az este minden másodpercét újra átélte abban a pillanatban.
Sydney már éppen búcsúzkodott a telefonban Claudiától.
- El kell mennem innen – fogalmazódott meg Nigelben.
- Nigel…
Syd mosolyogva éppen felé indult, s el akarta mondani neki, amiről Claudiával beszéltek, amikor észrevette, hogy a férfi visszavette zakóját.
- Nigel… te… Mi ez az egész? – kérdezte Syd zavartan.
- Syd, nekem most… én jobb, ha most megyek…
- Nigel, ne…
- Syd, köszönöm a szép estét, de nekem most .. mennem…kell. – válaszolt.
Syd úgy érezte, mintha arcul csapták volna.
- Nigel…
- Jó éjszakát, Syd.
Nigel eközben már a kabátját akasztotta le a fogasról, s menetközben bújt bele, majd az ajtóhoz ment. Egy pillanatra visszafordult, pillantása kiismerhetetlen volt, majd anélkül, hogy bármi többet mondott volna kilépett az ajtón a hideg, decemberi éjszakába. Az ajtó kongva záródott be mögötte.
ab
Syd értetlenül és leforrázva állt az ajtóban. Megalázottnak és összetörtnek érezte magát. Egy könnycsepp vándorútra indult a szeme sarkából. A falnak támaszkodott, majd a fal mentén lecsúszva összeroskadt, s a korábban elszabadult könnycseppek patakká duzzadtak. Az először halk sírás fájdalmas zokogásba váltott át.
A hirtelen támadt zajra Mafdet megriadt, s hegyes kis füleit az égnek emelte, hogy beazonosítsa a szokatlan zaj forrását. Soha nem hallott még ilyet azelőtt. Sydney felé indult, akinek az irányából a fájdalmas hangot hallani vélte. Óvatosan közelített felé, majd lassan Sydhez dörgölőzött, de közeledése pillanatnyilag teljesen hatástalan maradt. Újabb kísérletet tett, ami már valamivel hatásosabbnak bizonyult, s Syd ujjai lágyan megcirógatták a cica füle tövét. Mafdet Syd térdéről ölébe ugrott, s fejét úrnője nyakához dörgölte, s pici rózsaszín nyelvével megnyalta az arcát, majd újból hozzábújt és halkan dorombolt.
Syd bal kezével magához ölelte a cicát, majd lassan fölállt, de mivel ereje elhagyta, még mindig a falnak támaszkodott néhány másodpercig, majd lassan, óvatosan visszaindult a nappali szoba felé, miközben kézfejével letörölte utolsó, félig már felszáradt könnyeit. Egy pillanatra a kanapéra nézett, amin nem sokkal azelőtt Nigel és ő kis híján örökké eggyé váltak, ha a buta Claudia telefonja meg nem zavarja együttlétüket. Syd megérintette az ajkát. A férfi csókjának édes ízét még mindig érezte, s újra felidézett minden másodpercet, amely Nigelhez és őhozzá kötődött. Még soha senki nem csókolta meg így! Sydneybe villámként hasított bele a felismerés, hogy ő maga sem csókolt így még soha senkit. Egy kósza könnycsepp újra elindult a szeme sarkából, melyet hirtelen elmorzsolt. A kisasztalról felemelte poharát, s a bor maradékát megitta, majd újra teletöltötte, s Mafdettel az egyik, a borospohárral a másik kezében lassan leereszkedett a kanapéra. Egy kortyot ivott az italból, s a lángokba révedt pár percig, majd a kandalló fölé emelte a tekintetét, ami megakadt a fotón. A cicát elengedve, a pohárral a kezében fölállt, s kortyolt egyet. A kandallóhoz lépett, a poharat a tetejére rakta, majd leemelte a fotót, s azzal együtt visszatért a kanapéhoz, és leült. Néhány hosszú percig csak bámulta, miközben lábait felhúzta, majd a szívéhez szorította a képet. Fejét a díszpárnára hajtotta, amelyen Nigel férfias illata még mindig tisztán érezhető volt. Egy újabb sós könnycsepp indult útnak a szeméből, s forrón gördült le az arcán. A párnát szorosan magához ölelte, s arcát még jobban az anyagba fúrta. Nigel illata körülölelte, mintha még mindig mellette lenne. Magányosnak és elhagyatottnak érezte magát, annyira, mint még soha azelőtt. Az űr, amit belül érzett szinte darabokra szakította a szívét. A fájdalom újabb könnypatakokat indított el a gyönyörű mandulavágású sötét szempárból, s Sydney halkan álomba sírta magát.
ab
Nigel talpa alatt a frissen esett hó csikorgott. Gallérját felhajtotta, s szorosabbra húzta magán a kabátot. A hideg szél arcába vágott. Remélte, hogy megtisztítja elméjét a gondolatoktól, melyek hirtelen magányában sokkal erősebbekké és világosabbakká váltak.
A Sydney és közötte történtek szinte fájdalmasan élénken éltek benne. El kell hessegetnie ezeket a gondolatokat! Egyszerűen ki kell zárnia a történteket, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt volt. De szíve mélyén tudta, hogy szélmalomharcot vív önnön érzéseivel, hiszen teljesen reménytelen volt minden. Elveszett. Mindig tudta, ha Sydney és ő valaha közelebb kerülnének egymáshoz, ő már soha többé nem tudna ugyanaz az ember lenni, aki előtte volt. Sydney volt az élete. Ő volt minden számára. Az egyetlen nő, akit valaha igazán szeretett és örökké szeretni fog. Még az életét is odaadta volna érte.
De félt. Attól félt, hogy a Sydney és őközötte történtek csak futó kalandot jelentene a nőnek, és tudta, hogy annyira megsebezné ezzel, hogy belehalna, ha más férfi karjaiban látná. A puszta gondolattól is úgy érezte, hogy kiszakad egy darab a szívéből.
- Hogyan fogom tudni ugyanúgy folytatni a munkámat ezután, mintha mi sem történt volna? Hiszen Syd soha nem tudna úgy érezni irántam, ahogy én érzek! – mondogatta magának.
- De mi van, ha mégis? – egy hang az elméje legmélyéről tette föl a kérdést.
- Nem! Semmi esélyem rá! – győzködte magát.
- Egy nő, aki semmit nem érez, nem csókol így! Egy nő, aki semmit nem érez, nem néz rád így! – erőszakoskodott a hang. Mi más lett volna az, amit a szemében láttál, ha nem szerelem?
- Csak egy lennék, a rengeteg férfi közül! Képtelen lennék rá! Ő a világot jelenti nekem, de ő nem így érez!
- Nem? Talán csak félsz elfogadni azt, hogy mindent, amire egész életedben vágytál, hogy megkapj! Gyáva vagy! Hogy ítélkezhetsz felette, ha saját ítélőképességedben is kételkedsz? Hogy mernéd felvállalni egy ilyen nő szerelmét, ha saját érzéseidet sem mered felvállalni? Hát nem látod, hogy a paranoiád hogy kikészíti?
- Hallgass! – Nigel elméje majdnem kiáltott
- Nem tehetem, hiszen tudod, hogy mi az igazság! Döntsd el, hogy mit akarsz, és merd vállalni mindazt, amit egy igazi férfinak fel kell tudnia vállalni, mert Sydneynek egy igazi férfi kell! Szembe kell nézned a valósággal és elfogadnod mindazt, amit az élet nyújthat neked!
Nigel megrázta a fejét, és remélte, hogy a hang végre békén hagyja!
- A végén még a józan eszemet is elveszítem! – tűnődött.
A hang többé nem válaszolt.
Nigel az utca túloldalán egy idős, boldog házaspárt látott, akik az éjféli miséről sétáltak haza. Kezük egymásba fonódott. Nigel szívébe fájdalom nyilallt. Bárcsak ő és Sydney is ilyen boldog idős pár lehetnének! Kéz a kézben, hosszú együtt töltött évek után, boldogan. A szél felerősödött, az idős hölgy kacagva a kalapja után nyúlt, nehogy lefújja a szél, s férje szorosan magához húzta, hogy a hidegtől óvja.
Nigel lehajtotta a fejét és kezeit a kabátzsebébe süllyesztette. Bal keze egy apró tárgyba ütközött. Nigel hirtelen nem is tudta, mi lehet az, így lassan megfogta, s kihúzta a zsebéből.
A kezében egy kis sötétzöld bársony ékszerdobozt tartott. Lassan kinyitotta, s az utcai lámpa fényében megcsillant az egyszerű csepp alakú smaragd medál, amely egy vékony fehérarany láncon függött. Nigel néhány percig meredten nézte az ékszert, amelyet Sydneynek készíttetett.
A különlegesen szép követ legutóbbi angliai látogatása alkalmával egy londoni ékszerész üzletében látta meg, s első gondolata az volt, hogy milyen gyönyörűen mutatna Syd nyakán. Ráadásul a smaragd május hónap jelképe volt, s ez volt az a hónap, amikor Sydneynél 5 évvel ezelőtt elkezdett dolgozni, s saját születési hónapja is.
A smaragd lánccal úgy érezte, mindig Syddel lehet majd, még akkor is, ha a munkájuk távol szakítja is őket hosszabb-rövidebb időre, s ha nincs mellette, a kő megvédi majd minden rossztól ő helyette is.
Nigel, mintha látni vélte volna, ahogy a kő fénye felerősödik egy pillanatra, majd lezárta az ékszerdoboz tetejét, s újra a zsebébe süllyesztette.
- Micsoda bolond is voltam! Még az ajándékot sem adtam oda Sydnek! Miért őt okoltam mindenért, hiszen ugyanúgy akartam én is, amit ő! Ez az ékszer egyedül csak Sydneyé lehet, s senki más nincs az egész világon, akinek szívesebben odaadnám a szívemet, még akkor is, ha csak egy pillanatra!
Nigel megfordult, s sietve Sydney háza felé indult. Az utcák az éjszaka puha csendjébe burkolóztak. Már legalább két órája eljött Sydneytől.
- Mennyire megbántottam! – vádolta magát. Talán többé szóba sem akar majd állni velem! Hogy viselkedhettem vele így? Vajon hogy van most? Mit gondolhat?
Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejében Nigel Sydney kapujához ért, és megnyomta a csengőt.
Senki nem nyitott ajtót.
Nigel azon tűnődött, vajon Syd egyáltalán hajlandó lesz-e beengedni, de amint ez a gondolat megfordult a fejében az ajtó halkan kinyílt, s a másik oldalon egy nagyon fáradt és kissé kócos Syd jelent meg, elkenődött szemfestékkel és kissé gyűrött ruhában. A félig nyitott ajtónál a férfi nyakába borult, s szorosan magához húzta, amennyire csak tudta. Nigel szorosan átölelte, s gyengéden végigsimított a haján.
- Syd, meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte, miközben az ajtót belökte maguk mögött, nehogy Syd megfázzon.
- Soha többé ne merj így itthagyni engem, Bailey!
Nigel megcirógatta az arcát, majd a haját, s újra szorosan átölelte.
- Kérlek, bocsáss, meg, amiért ilyen bolond voltam, Syd…
Lassan elengedte a nőt, és a kabátzsebébe nyúlt a kis sötétzöld ékszeres dobozért, majd így folytatta.
- Még ezt is elfelejtettem odaadni neked. – s kinyitotta a dobozt.
Sydney az ékszerre nézett, szája kissé kinyílt az ámulattól.
- Ez … gyönyörű, Ni…gel … én még soha… nem … - s karcsú ujjaival végigsimított a sötétzöld kövön, s Nigel ujjain, amik a dobozt tartották. A férfi gerincén enyhe borzongás futott végig Sydney érintésére.
- Föl…ten…néd? – kérte.
- Persze, boldogan, Syd.
Sydney a haját összefogta, s hagyta, hogy a férfi a nyakába tegye az ékszert. Nigel remegő ujjakkal kapcsolta be a láncot. Sydney felé fordult, haját leengedte. Nigel az ámulattól kissé szétnyílt ajkakkal gyönyörködött a látványban. A smaragd Sydney nyakán még sokkal csodálatosabb volt, mint ahogy azt Nigel legszebb álmaiban képzelte.
- Gyönyörű vagy, Syd. – mondta kissé elcsukló hangon, s szemei ámulattal és csodálattal teltek meg. Nem tudott betelni a látvánnyal.
- Köszönöm, Nigel. – mosolygott Syd, majd lassan letolta a kabátot a férfi válláról, és felakasztotta az előszobafalra.
Kezével Nigel kezéért nyúlt, s közelebb húzta magához, másik kezével végigsimított az arcán és gyengéden megcsókolta, majd maga után húzta a hálószoba felé.
Félelem és fájdalom
Nigel lassan felemelkedett a díványról. A kandalló felé fordulva állt. Ujjai továbbra is a hajába túrtak. Alakja a lángok fényében szinte árnyéknak tetszett. Fejét lassan fölemelte, s szeme megállapodott a kandalló tetejére helyezett fényképtartón, melyet eddig észre sem vett. A széles márványos-fehér keret szélein arany csíkok futottak végig, s a kép közvetlen kerete is ugyanilyen szegéllyel volt díszítve. Nigel bal kezével leemelte a képet, amely Sydet és saját magát ábrázolta. A képet Derek készítette róluk, az egyik közös ereklyevadászatuk alkalmával. Syd és Nigel mindketten kissé idióta képet vágtak, s felszabadultan nevettek. Nigel a képet tartva halványan elmosolyodott, s szinte ugyanabban a pillanatban sokként érte a felismerés, hogy az ő lakásában az éjjeliszekrényén ugyanez a kép volt egy hasonló, kissé sötétebb árnyalatú keretben.
A képkeretet, minta megégette volna a kezét, gyorsan visszahelyezte az eredeti pozíciójába. Ajka egy ki nem mondott szót formált. Lassan megfordult, s Sydneyre nézett, aki tőle elfordulva még mindig Claudiával beszélt a telefonon, most már kissé felszabadultabban. Hallotta, ahogy a bemutatóról kérdezi kedvenc extitkárnőjüket, s ő lelkesen részletezi az eseményeket. Nigel egy lépést tett előre, majd hirtelen megtorpant, s az eredeti irányon változtatva jobbra indult az étkező irányába. Fekete bársonyzakója annak a széknek hátán pihent, amin Syd korábban ült, de azt vacsora közben levette a válláról. Nigel a ruhadarabot lassan leemelte a támláról, s Syd parfümjének illata megcsapta az orrát. Az édeskés illat és a Syd és őközötte korábban történtek újra teljes erővel feléledtek benne, s szívébe fájdalom nyilallt. Egy pillanatra a zakóra meredt, majd lassan belebújt. Syd illata körülölelte, s az este minden másodpercét újra átélte abban a pillanatban.
Sydney már éppen búcsúzkodott a telefonban Claudiától.
- El kell mennem innen – fogalmazódott meg Nigelben.
- Nigel…
Syd mosolyogva éppen felé indult, s el akarta mondani neki, amiről Claudiával beszéltek, amikor észrevette, hogy a férfi visszavette zakóját.
- Nigel… te… Mi ez az egész? – kérdezte Syd zavartan.
- Syd, nekem most… én jobb, ha most megyek…
- Nigel, ne…
- Syd, köszönöm a szép estét, de nekem most .. mennem…kell. – válaszolt.
Syd úgy érezte, mintha arcul csapták volna.
- Nigel…
- Jó éjszakát, Syd.
Nigel eközben már a kabátját akasztotta le a fogasról, s menetközben bújt bele, majd az ajtóhoz ment. Egy pillanatra visszafordult, pillantása kiismerhetetlen volt, majd anélkül, hogy bármi többet mondott volna kilépett az ajtón a hideg, decemberi éjszakába. Az ajtó kongva záródott be mögötte.
ab
Syd értetlenül és leforrázva állt az ajtóban. Megalázottnak és összetörtnek érezte magát. Egy könnycsepp vándorútra indult a szeme sarkából. A falnak támaszkodott, majd a fal mentén lecsúszva összeroskadt, s a korábban elszabadult könnycseppek patakká duzzadtak. Az először halk sírás fájdalmas zokogásba váltott át.
A hirtelen támadt zajra Mafdet megriadt, s hegyes kis füleit az égnek emelte, hogy beazonosítsa a szokatlan zaj forrását. Soha nem hallott még ilyet azelőtt. Sydney felé indult, akinek az irányából a fájdalmas hangot hallani vélte. Óvatosan közelített felé, majd lassan Sydhez dörgölőzött, de közeledése pillanatnyilag teljesen hatástalan maradt. Újabb kísérletet tett, ami már valamivel hatásosabbnak bizonyult, s Syd ujjai lágyan megcirógatták a cica füle tövét. Mafdet Syd térdéről ölébe ugrott, s fejét úrnője nyakához dörgölte, s pici rózsaszín nyelvével megnyalta az arcát, majd újból hozzábújt és halkan dorombolt.
Syd bal kezével magához ölelte a cicát, majd lassan fölállt, de mivel ereje elhagyta, még mindig a falnak támaszkodott néhány másodpercig, majd lassan, óvatosan visszaindult a nappali szoba felé, miközben kézfejével letörölte utolsó, félig már felszáradt könnyeit. Egy pillanatra a kanapéra nézett, amin nem sokkal azelőtt Nigel és ő kis híján örökké eggyé váltak, ha a buta Claudia telefonja meg nem zavarja együttlétüket. Syd megérintette az ajkát. A férfi csókjának édes ízét még mindig érezte, s újra felidézett minden másodpercet, amely Nigelhez és őhozzá kötődött. Még soha senki nem csókolta meg így! Sydneybe villámként hasított bele a felismerés, hogy ő maga sem csókolt így még soha senkit. Egy kósza könnycsepp újra elindult a szeme sarkából, melyet hirtelen elmorzsolt. A kisasztalról felemelte poharát, s a bor maradékát megitta, majd újra teletöltötte, s Mafdettel az egyik, a borospohárral a másik kezében lassan leereszkedett a kanapéra. Egy kortyot ivott az italból, s a lángokba révedt pár percig, majd a kandalló fölé emelte a tekintetét, ami megakadt a fotón. A cicát elengedve, a pohárral a kezében fölállt, s kortyolt egyet. A kandallóhoz lépett, a poharat a tetejére rakta, majd leemelte a fotót, s azzal együtt visszatért a kanapéhoz, és leült. Néhány hosszú percig csak bámulta, miközben lábait felhúzta, majd a szívéhez szorította a képet. Fejét a díszpárnára hajtotta, amelyen Nigel férfias illata még mindig tisztán érezhető volt. Egy újabb sós könnycsepp indult útnak a szeméből, s forrón gördült le az arcán. A párnát szorosan magához ölelte, s arcát még jobban az anyagba fúrta. Nigel illata körülölelte, mintha még mindig mellette lenne. Magányosnak és elhagyatottnak érezte magát, annyira, mint még soha azelőtt. Az űr, amit belül érzett szinte darabokra szakította a szívét. A fájdalom újabb könnypatakokat indított el a gyönyörű mandulavágású sötét szempárból, s Sydney halkan álomba sírta magát.
ab
Nigel talpa alatt a frissen esett hó csikorgott. Gallérját felhajtotta, s szorosabbra húzta magán a kabátot. A hideg szél arcába vágott. Remélte, hogy megtisztítja elméjét a gondolatoktól, melyek hirtelen magányában sokkal erősebbekké és világosabbakká váltak.
A Sydney és közötte történtek szinte fájdalmasan élénken éltek benne. El kell hessegetnie ezeket a gondolatokat! Egyszerűen ki kell zárnia a történteket, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt volt. De szíve mélyén tudta, hogy szélmalomharcot vív önnön érzéseivel, hiszen teljesen reménytelen volt minden. Elveszett. Mindig tudta, ha Sydney és ő valaha közelebb kerülnének egymáshoz, ő már soha többé nem tudna ugyanaz az ember lenni, aki előtte volt. Sydney volt az élete. Ő volt minden számára. Az egyetlen nő, akit valaha igazán szeretett és örökké szeretni fog. Még az életét is odaadta volna érte.
De félt. Attól félt, hogy a Sydney és őközötte történtek csak futó kalandot jelentene a nőnek, és tudta, hogy annyira megsebezné ezzel, hogy belehalna, ha más férfi karjaiban látná. A puszta gondolattól is úgy érezte, hogy kiszakad egy darab a szívéből.
- Hogyan fogom tudni ugyanúgy folytatni a munkámat ezután, mintha mi sem történt volna? Hiszen Syd soha nem tudna úgy érezni irántam, ahogy én érzek! – mondogatta magának.
- De mi van, ha mégis? – egy hang az elméje legmélyéről tette föl a kérdést.
- Nem! Semmi esélyem rá! – győzködte magát.
- Egy nő, aki semmit nem érez, nem csókol így! Egy nő, aki semmit nem érez, nem néz rád így! – erőszakoskodott a hang. Mi más lett volna az, amit a szemében láttál, ha nem szerelem?
- Csak egy lennék, a rengeteg férfi közül! Képtelen lennék rá! Ő a világot jelenti nekem, de ő nem így érez!
- Nem? Talán csak félsz elfogadni azt, hogy mindent, amire egész életedben vágytál, hogy megkapj! Gyáva vagy! Hogy ítélkezhetsz felette, ha saját ítélőképességedben is kételkedsz? Hogy mernéd felvállalni egy ilyen nő szerelmét, ha saját érzéseidet sem mered felvállalni? Hát nem látod, hogy a paranoiád hogy kikészíti?
- Hallgass! – Nigel elméje majdnem kiáltott
- Nem tehetem, hiszen tudod, hogy mi az igazság! Döntsd el, hogy mit akarsz, és merd vállalni mindazt, amit egy igazi férfinak fel kell tudnia vállalni, mert Sydneynek egy igazi férfi kell! Szembe kell nézned a valósággal és elfogadnod mindazt, amit az élet nyújthat neked!
Nigel megrázta a fejét, és remélte, hogy a hang végre békén hagyja!
- A végén még a józan eszemet is elveszítem! – tűnődött.
A hang többé nem válaszolt.
Nigel az utca túloldalán egy idős, boldog házaspárt látott, akik az éjféli miséről sétáltak haza. Kezük egymásba fonódott. Nigel szívébe fájdalom nyilallt. Bárcsak ő és Sydney is ilyen boldog idős pár lehetnének! Kéz a kézben, hosszú együtt töltött évek után, boldogan. A szél felerősödött, az idős hölgy kacagva a kalapja után nyúlt, nehogy lefújja a szél, s férje szorosan magához húzta, hogy a hidegtől óvja.
Nigel lehajtotta a fejét és kezeit a kabátzsebébe süllyesztette. Bal keze egy apró tárgyba ütközött. Nigel hirtelen nem is tudta, mi lehet az, így lassan megfogta, s kihúzta a zsebéből.
A kezében egy kis sötétzöld bársony ékszerdobozt tartott. Lassan kinyitotta, s az utcai lámpa fényében megcsillant az egyszerű csepp alakú smaragd medál, amely egy vékony fehérarany láncon függött. Nigel néhány percig meredten nézte az ékszert, amelyet Sydneynek készíttetett.
A különlegesen szép követ legutóbbi angliai látogatása alkalmával egy londoni ékszerész üzletében látta meg, s első gondolata az volt, hogy milyen gyönyörűen mutatna Syd nyakán. Ráadásul a smaragd május hónap jelképe volt, s ez volt az a hónap, amikor Sydneynél 5 évvel ezelőtt elkezdett dolgozni, s saját születési hónapja is.
A smaragd lánccal úgy érezte, mindig Syddel lehet majd, még akkor is, ha a munkájuk távol szakítja is őket hosszabb-rövidebb időre, s ha nincs mellette, a kő megvédi majd minden rossztól ő helyette is.
Nigel, mintha látni vélte volna, ahogy a kő fénye felerősödik egy pillanatra, majd lezárta az ékszerdoboz tetejét, s újra a zsebébe süllyesztette.
- Micsoda bolond is voltam! Még az ajándékot sem adtam oda Sydnek! Miért őt okoltam mindenért, hiszen ugyanúgy akartam én is, amit ő! Ez az ékszer egyedül csak Sydneyé lehet, s senki más nincs az egész világon, akinek szívesebben odaadnám a szívemet, még akkor is, ha csak egy pillanatra!
Nigel megfordult, s sietve Sydney háza felé indult. Az utcák az éjszaka puha csendjébe burkolóztak. Már legalább két órája eljött Sydneytől.
- Mennyire megbántottam! – vádolta magát. Talán többé szóba sem akar majd állni velem! Hogy viselkedhettem vele így? Vajon hogy van most? Mit gondolhat?
Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejében Nigel Sydney kapujához ért, és megnyomta a csengőt.
Senki nem nyitott ajtót.
Nigel azon tűnődött, vajon Syd egyáltalán hajlandó lesz-e beengedni, de amint ez a gondolat megfordult a fejében az ajtó halkan kinyílt, s a másik oldalon egy nagyon fáradt és kissé kócos Syd jelent meg, elkenődött szemfestékkel és kissé gyűrött ruhában. A félig nyitott ajtónál a férfi nyakába borult, s szorosan magához húzta, amennyire csak tudta. Nigel szorosan átölelte, s gyengéden végigsimított a haján.
- Syd, meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte, miközben az ajtót belökte maguk mögött, nehogy Syd megfázzon.
- Soha többé ne merj így itthagyni engem, Bailey!
Nigel megcirógatta az arcát, majd a haját, s újra szorosan átölelte.
- Kérlek, bocsáss, meg, amiért ilyen bolond voltam, Syd…
Lassan elengedte a nőt, és a kabátzsebébe nyúlt a kis sötétzöld ékszeres dobozért, majd így folytatta.
- Még ezt is elfelejtettem odaadni neked. – s kinyitotta a dobozt.
Sydney az ékszerre nézett, szája kissé kinyílt az ámulattól.
- Ez … gyönyörű, Ni…gel … én még soha… nem … - s karcsú ujjaival végigsimított a sötétzöld kövön, s Nigel ujjain, amik a dobozt tartották. A férfi gerincén enyhe borzongás futott végig Sydney érintésére.
- Föl…ten…néd? – kérte.
- Persze, boldogan, Syd.
Sydney a haját összefogta, s hagyta, hogy a férfi a nyakába tegye az ékszert. Nigel remegő ujjakkal kapcsolta be a láncot. Sydney felé fordult, haját leengedte. Nigel az ámulattól kissé szétnyílt ajkakkal gyönyörködött a látványban. A smaragd Sydney nyakán még sokkal csodálatosabb volt, mint ahogy azt Nigel legszebb álmaiban képzelte.
- Gyönyörű vagy, Syd. – mondta kissé elcsukló hangon, s szemei ámulattal és csodálattal teltek meg. Nem tudott betelni a látvánnyal.
- Köszönöm, Nigel. – mosolygott Syd, majd lassan letolta a kabátot a férfi válláról, és felakasztotta az előszobafalra.
Kezével Nigel kezéért nyúlt, s közelebb húzta magához, másik kezével végigsimított az arcán és gyengéden megcsókolta, majd maga után húzta a hálószoba felé.
5. FEJEZET - L.Anikó
Egy emlékezetes Karácsony
Mafdet kérdően nézett utánunk. Annak mindenesetre örült, hogy úrnőjét végre megint mosolyogni látta. A korábbi dolgok igazán megijesztették. Csak akkor tudott megnyugodni, amikor Sydney ujjai végre megérintették. Szerencsére úgy tűnik, mostanra minden rendbejött.
A cica visszabaktatott a kosarához, megigazította a takaróját. Kis fejét fölemelte, és a karácsonyfa fényeit figyelte egy pillanatig, majd füleit hegyezte, hogy nem jön-e újabb ijesztő vagy szokatlan hang, mert úgy érezte, ez mára, sőt az év hátralevő napjaira is bőven elég volt!
Semmi mást nem hallott, csak csendet.
Még utoljára felugrott az ablakpárkányra és kibámult az éjszakába. Az égből újra hatalmas hópelyhek kezdtek hullani.
A cica az orrát az ablaküveghez nyomta, s pár percig csak nézte, ahogy a szél keveri a hópihéket, majd leugrott. Kosarához ment, s az utolsó simításokat elvégezte fekhelyén, majd kényelmesen elhelyezkedett, s az új karácsonyi ajándékát szorosan magához ölelte.
Egy utolsó szagmintát vett a műegérből, majd álomba merült.
ab
Syd és Nigel eközben a lépcső tetejére értek és már csak néhány lépés választotta el őket attól, hogy a hálószobába jussanak.
Syd még mindig szorosan Nigel kezét fogta, mintha egy különlegesen értékes ereklye volna, nehogy elveszítse, miután végre újra rátalált.
Nigel a hálószobaajtóban megállt, és Sydet maga felé fordította. Tekintete komoly volt, ami a Syd ajkán játszó mosolyt elhalványította, s kérdően nézett a férfira. Ajkai kissé szétnyíltak, majd megszólalt.
- Mi történt, Nigel?
Nigel mogyorószín szemei különleges, zöldes árnyalatban játszottak.
- Sydney, biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte.
- Hát persze, hogy biztos vagyok, Nigel. – válaszolt kissé meglepetten.
- Én nem úgy értem, Syd. – mondta. Biztos vagy benne, hogy engem akarsz? Én Nigel vagyok, Syd. Nigel Bailey, az asszisztensed, akivel több, mint 5 éve dolgozol együtt.
Sydney az ajkait szóra nyitotta volna, de Nigel folytatta.
- Syd, én nem vagyok hős. Én nem vagyok olyan, mint azok a férfiak, akik neked általában tetszenek. Én Nigel Bailey vagyok, és nem tudok más lenni, Syd. Nem vagyok Dallas, Grey, Francois, de még csak Derek Lloyd sem… és nem is leszek soha, Syd.
- Én nem akarom, hogy más legyél, Nigel!
- Syd, egészen biztos vagy benne, hogy velem akarsz lenni? Mert ha igen, akkor minden meg fog változni, Syd! Ugye tudod, hogy semmi nem lesz többé a régi…
- Igen, tudom, Nigel – válaszolt, fejét kissé lehajtva.
- Én nem akarok futó kalandot, Syd. Ha engem választasz, akkor én teljesen akarlak, nem csak egy éjszakára, egy napra vagy egy hétvégére. Ha te ezt nem tudod velem elképzelni, akkor inkább el se kezdjük, mert azzal mindent tönkretennénk. Nem akarlak elveszíteni, Syd és ha te nem érzel úgy, ahogy én, és ha így nem akarod az egészet, én … megértem. De…de ha biztos vagy benne, Syd, akkor megpróbállak a világ legboldogabb nőjévé tenni téged. Megteszek mindent azért, hogy örökké boldog legyél. Te vagy a legfontosabb dolog az életemben és nem akarom, hogy a barátságunk egy futó kaland kedvéért örökké tönkremenjen. Ha biztos vagy bennem … és benned … bennünk, Syd, és mindezek ellenére velem akarsz lenni, én leszek a legboldogabb férfi a világon!
Sydney Nigelre nézett. Sötét szemei még sötétebbnek tetszettek.
- Nigel, soha semmiben nem voltam még ennyire biztos! Szeretlek, Nigel és ez nem csak egy éjszakára szól! Tudom, hogy neked és nekem együtt kell lennünk. Mindig is tudtam, csak nem mertem bevallani még magamnak sem. Te vagy az egyetlen férfi, akiben 100 százalékig megbízom. Jobban ismersz még a tulajdon apámnál is! Te vagy, akivel mindig boldog vagyok. Te vagy, aki felvidít, ha rossz a kedvem. Még soha senki iránt nem éreztem így és tudom, hogy soha nem is fogok.
- Syd, ha ez így van, én vagyok a legboldogabb férfi a világon! Nálad csodálatosabb nővel még soha nem találkoztam! Tiszta szívemből szeretlek, Syd! Én… még soha senkit nem szerettem így, és nem is fogok… nem is tudnék!
A fény egy pillanatra megcsillant Syd smaragdláncán. Nigel közelebb húzta magához, haját az arcából hátrasimította, s mélyen, lágyan, hosszan és érzékien megcsókolta. A hirtelen örvény, amelyet a csók mindkettőjükben elindított szédítően húzta őket magával egy olyan mélységbe, ahol még egyikük sem járt soha azelőtt.
Syd Nigel zakóját letolta a válláról, ami a földön landolt, miközben egy pillanatra megszakították a csókot, majd kezét megfogta, és a hálószobába húzta.
Nigel az ajtót becsukta maguk után, s hátát nekitámasztotta, a derekánál közelebb húzta magához a nőt, lágyan megcsókolta, majd elmélyítette a csókot. Sydney a mennyekben érezte magát.
- Ez a pasi aztán tényleg tud csókolni! – futott át az agyán egy pillanatra, miközben még jobban átadta magát az érzésnek, s két kezét a nyaka köré fonta, s még szorosabban ölelte magához, hogy jobban érezze a közelségét.
Nigel keze Syd csípőjére vándorolt, s még közelebb húzta magához. Másik kezével a haját hátrasimította, s hüvelykujjával arcát cirógatta, miközben lassan megszakította a csókot, hogy mindketten levegőhöz jussanak. Hüvelykujja a nő ajkára vándorolt, s finoman végigsimított rajta. Syd szemhéja még csukva volt, ajkai enyhén szétnyílva.
- Milyen gyönyörű! – gondolta Nigel.
Amint a gondolat átfutott az agyán, karcsú ujjak érintették kézfejét, s Sydney az ágyhoz vezette.
ab
A szobát csak az utcai lámpa fénye világította be, ködös fénybe borítva a helyiséget.
Syd és Nigel egymás mellett ültek.
Syd pár percig csak nézte Nigelt, s szeméből kisimított egy kósza tincset, ujjait végigfuttatta az arcán. A férfi szemei csodálatos füstszürkében ragyogtak.
Sydneyre még soha egy férfi sem nézett így. Nigel szemeiben a szerelem, szenvedély, tisztelet és megbecsülés különleges egyvelegét látta. Sydney most jött rá arra, hogy miért nem tudott ennyi év alatt egyetlen férfi mellett sem lehorgonyozni. Soha senki nem szerette őt így, ahogy Nigel. A férfiak nagy százaléka csak szexet akart, néhány kellemes órát, de nem Sydneyt, magát. Szinte el sem hitte, hogy mindaz, amire mindig is vágyott, ott volt karnyújtásnyira tőle ennyi éven keresztül! Ujjaival végigszántott Nigel haján.
- Szeretlek, Nigel!
- Én is szeretlek, Syd. Jobban, mint bármit ezen a világon!
Sydney közelebb hajolt a férfihoz, majd lágyan, érzékien megcsókolta, előbb ajkait, majd állát, nyakát, s lassan, egymás után bontotta ki inggombjait, miközben mellkasát simogatta.
Nigel felemelte Syd állát, mélyen a szemébe nézett, s szenvedélyesen megcsókolta, úgy, hogy a lélegzete is elállt. Nigel ujjaival a hajába túrt, s másik kezével ruhájának zipzárját kezdte lehúzni.
Sydney gerincén a csók intenzitásától, s Nigel érintésétől érzéki borzongás futott végig, miközben megszabadította őt az immár teljesen feleslegessé vált ingétől. Sydney ruhája hátán a zipzár szétnyílt, és az könnyedén csúszott le a válláról, egészen a derekáig.
Nigel elismerő mosollyal nézte őt, miközben Syd végigsimított a férfi csupasz karján, s felsőtestén, élvezve az izmok minden apró rezdülését, amelyet érintése váltott ki a férfi testéből.
Nigel közelebb húzta magához, hogy érezze a nő forró bőrét a sajátján. Újabb érzéki csókba vonta Sydet, miközben hátát simogatta, majd lassan kikapcsolta a melltartóját. Ajka tovább vándorolt álla, torka, s dekoltázsa felé, miközben a melltartó pántját lassan lehúzta a válláról, s Syd csodálatos kebleit végre megszabadította a fölösleges ruhadarabtól. Nigel ajkai a nő mellbimbóit kényeztették. Syd halkan felnyögött a gyönyörtől. Nigel lassan lehúzta csípőjén a ruhát, s már csak fekete csipkealsója és harisnyatartója volt rajta.
Nigel kezeit végigfuttatta Sydney egész felsőtestén, csípőjén, s ujjaival könnyedén kikapcsolta a harisnyát tartó csipeszeket, leoldotta a harisnyatartót is. Kezei újra combjairól derekára és mellére, miközben ajkai hasától fölfelé vándoroltak, s az út egy hosszú forró csókban végződött.
Syd szorosan átölelte a férfit, majd egy erotikus mozdulattal maga alá teperte. Már alig várta, hogy végre bebizonyíthassa Nigelnek, mennyire szereti!
Syd ajkai Nigel állára, majd nyakára vándoroltak. Miközben torkát csókolta érezte, mennyire vadul vágtat a vére a vénáiban. Mellkasát apró csókokkal halmozta el, s ajkai a férfi mellbimbóit kényeztették. Nigel a vágytól halkan felnyögött. Syd csókokkal halmozta el izmos hasát, majd ajkai érintését karcsú ujjai finom mozdulatai váltották fel, miközben nadrágszíját oldotta ki. Ujjai hasát csiklandozták, miközben a nadrágot kigombolta, s lehúzta a zipzárt, hogy Nigel duzzadó férfiasságát végre megszabadítsa börtöne első kapujától. A nadrágot lassan letolta a férfi formás hátsó felén, melyet tenyerével finoman végigsimított, s ajkai alsóneműjén keresztül legérzékenyebb pontját kényeztették. A felesleges ruhadarabok a földre hullottak, s Sydney ajkai újra fölfelé vándoroltak addig, amíg ajkaik egy szédítően szenvedélyes csókban újra nem egyesültek.
Nigel eközben Syd fölé kerekedett, s a csókot megszakítva ajkai újra lefelé vándoroltak a nő testén, míg utolsó előtti fölösleges ruhadarabokhoz nem ért. Syd combján lassan, minden egyes mozdulatot csókokkal kisérve húzta le a harisnyát, majd a másik comb, s karcsú lábszár következett. Sydney teste megfeszült, s a férfi újabb és újabb élményekkel gazdagította, miközben legutolsó fölösleges ruhadarabjától is megszabadította. Majd ajkaik lassan újra egy csókban egyesültek. Végre Syd is megszabadíthatta Nigelt a mostanra már irritálóan feleslegessé vált, legutolsó ruhadarabjától, s végre magába fogadhatta a férfit.
Testük ritmusa már a legelső pillanattól kezdve tökéletesen követte a másikét, mintha erre születtek volna. Testük és lelkük a legnagyobb magasságokat megjárva teljesen, és egy időben, örökre eggyé vált, míg a tűz hamuvá nem égette őket, hogy kis idő elteltével főnixmadárként visszatérve újra a legmagasabb egekbe szárnyaljanak együtt.
ab
A hajnal első fénye a hálószoba ablakán az ágyra vetődött. Nigel félig felkönyökölve csodálattal nézte a még csendesen szendergő Sydneyt.
Arcából egy hajtincset kisimított. Syd álmában a lágy érintésbe fúrta az arcát, s ajkai kissé szétnyíltak. Nigel nem tudott ellenállni a kísértésnek, s lágyan, szinte pilleszárnyszerűen csókot lehelt a nő csodás ajkaira, aki álmában lágyan viszonozta a csókot.
- Milyen gyönyörű! Szinte el sem hiszem, hogy mindez valóban megtörtént! Olyan, mint egy csodálatos álom, de ez a valóság! – gondolta a férfi.
Nigel még soha életében nem volt ennyire boldog. Soha nem gondolta volna, hogy Syd valaha is úgy fog érezni, ahogy ő. Nem is remélte, hogy a nő legcsodálatosabb álma azonos volt az övével.
Nigel tudta, hogy ettől fogva minden meg fog változni, ez a változás volt a legcsodálatosabb dolog a világon.
Sydney közelebb bújt Nigelhez, s a férfi visszaereszkedett a párnára, s arcát Sydney felé fordította. Bal karja a nő feje alatt nyugodott. Syd fejét a férfi mellkasára tette, úgy, hogy hallhassa a szívverését. Forró bőrének érintése különös bizsergést okozott Nigelnek. Úgy érezte, hogy végre, hosszú évek vándorlása után hazatért oda, ahová mindig is tartozott, Sydneyhez.
Ujjai finoman cirógatták Syd arcát és haját, miközben lágy csókot lehelt feje búbjára, s ajkán egy gyengéd mosoly játszott.
Tudta, hogy ezt az ünnepet soha nem fogja elfelejteni. Ez egy olyan karácsony lesz, amely örökké emlékezetes marad.
VÉGE
Egy emlékezetes Karácsony
Mafdet kérdően nézett utánunk. Annak mindenesetre örült, hogy úrnőjét végre megint mosolyogni látta. A korábbi dolgok igazán megijesztették. Csak akkor tudott megnyugodni, amikor Sydney ujjai végre megérintették. Szerencsére úgy tűnik, mostanra minden rendbejött.
A cica visszabaktatott a kosarához, megigazította a takaróját. Kis fejét fölemelte, és a karácsonyfa fényeit figyelte egy pillanatig, majd füleit hegyezte, hogy nem jön-e újabb ijesztő vagy szokatlan hang, mert úgy érezte, ez mára, sőt az év hátralevő napjaira is bőven elég volt!
Semmi mást nem hallott, csak csendet.
Még utoljára felugrott az ablakpárkányra és kibámult az éjszakába. Az égből újra hatalmas hópelyhek kezdtek hullani.
A cica az orrát az ablaküveghez nyomta, s pár percig csak nézte, ahogy a szél keveri a hópihéket, majd leugrott. Kosarához ment, s az utolsó simításokat elvégezte fekhelyén, majd kényelmesen elhelyezkedett, s az új karácsonyi ajándékát szorosan magához ölelte.
Egy utolsó szagmintát vett a műegérből, majd álomba merült.
ab
Syd és Nigel eközben a lépcső tetejére értek és már csak néhány lépés választotta el őket attól, hogy a hálószobába jussanak.
Syd még mindig szorosan Nigel kezét fogta, mintha egy különlegesen értékes ereklye volna, nehogy elveszítse, miután végre újra rátalált.
Nigel a hálószobaajtóban megállt, és Sydet maga felé fordította. Tekintete komoly volt, ami a Syd ajkán játszó mosolyt elhalványította, s kérdően nézett a férfira. Ajkai kissé szétnyíltak, majd megszólalt.
- Mi történt, Nigel?
Nigel mogyorószín szemei különleges, zöldes árnyalatban játszottak.
- Sydney, biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte.
- Hát persze, hogy biztos vagyok, Nigel. – válaszolt kissé meglepetten.
- Én nem úgy értem, Syd. – mondta. Biztos vagy benne, hogy engem akarsz? Én Nigel vagyok, Syd. Nigel Bailey, az asszisztensed, akivel több, mint 5 éve dolgozol együtt.
Sydney az ajkait szóra nyitotta volna, de Nigel folytatta.
- Syd, én nem vagyok hős. Én nem vagyok olyan, mint azok a férfiak, akik neked általában tetszenek. Én Nigel Bailey vagyok, és nem tudok más lenni, Syd. Nem vagyok Dallas, Grey, Francois, de még csak Derek Lloyd sem… és nem is leszek soha, Syd.
- Én nem akarom, hogy más legyél, Nigel!
- Syd, egészen biztos vagy benne, hogy velem akarsz lenni? Mert ha igen, akkor minden meg fog változni, Syd! Ugye tudod, hogy semmi nem lesz többé a régi…
- Igen, tudom, Nigel – válaszolt, fejét kissé lehajtva.
- Én nem akarok futó kalandot, Syd. Ha engem választasz, akkor én teljesen akarlak, nem csak egy éjszakára, egy napra vagy egy hétvégére. Ha te ezt nem tudod velem elképzelni, akkor inkább el se kezdjük, mert azzal mindent tönkretennénk. Nem akarlak elveszíteni, Syd és ha te nem érzel úgy, ahogy én, és ha így nem akarod az egészet, én … megértem. De…de ha biztos vagy benne, Syd, akkor megpróbállak a világ legboldogabb nőjévé tenni téged. Megteszek mindent azért, hogy örökké boldog legyél. Te vagy a legfontosabb dolog az életemben és nem akarom, hogy a barátságunk egy futó kaland kedvéért örökké tönkremenjen. Ha biztos vagy bennem … és benned … bennünk, Syd, és mindezek ellenére velem akarsz lenni, én leszek a legboldogabb férfi a világon!
Sydney Nigelre nézett. Sötét szemei még sötétebbnek tetszettek.
- Nigel, soha semmiben nem voltam még ennyire biztos! Szeretlek, Nigel és ez nem csak egy éjszakára szól! Tudom, hogy neked és nekem együtt kell lennünk. Mindig is tudtam, csak nem mertem bevallani még magamnak sem. Te vagy az egyetlen férfi, akiben 100 százalékig megbízom. Jobban ismersz még a tulajdon apámnál is! Te vagy, akivel mindig boldog vagyok. Te vagy, aki felvidít, ha rossz a kedvem. Még soha senki iránt nem éreztem így és tudom, hogy soha nem is fogok.
- Syd, ha ez így van, én vagyok a legboldogabb férfi a világon! Nálad csodálatosabb nővel még soha nem találkoztam! Tiszta szívemből szeretlek, Syd! Én… még soha senkit nem szerettem így, és nem is fogok… nem is tudnék!
A fény egy pillanatra megcsillant Syd smaragdláncán. Nigel közelebb húzta magához, haját az arcából hátrasimította, s mélyen, lágyan, hosszan és érzékien megcsókolta. A hirtelen örvény, amelyet a csók mindkettőjükben elindított szédítően húzta őket magával egy olyan mélységbe, ahol még egyikük sem járt soha azelőtt.
Syd Nigel zakóját letolta a válláról, ami a földön landolt, miközben egy pillanatra megszakították a csókot, majd kezét megfogta, és a hálószobába húzta.
Nigel az ajtót becsukta maguk után, s hátát nekitámasztotta, a derekánál közelebb húzta magához a nőt, lágyan megcsókolta, majd elmélyítette a csókot. Sydney a mennyekben érezte magát.
- Ez a pasi aztán tényleg tud csókolni! – futott át az agyán egy pillanatra, miközben még jobban átadta magát az érzésnek, s két kezét a nyaka köré fonta, s még szorosabban ölelte magához, hogy jobban érezze a közelségét.
Nigel keze Syd csípőjére vándorolt, s még közelebb húzta magához. Másik kezével a haját hátrasimította, s hüvelykujjával arcát cirógatta, miközben lassan megszakította a csókot, hogy mindketten levegőhöz jussanak. Hüvelykujja a nő ajkára vándorolt, s finoman végigsimított rajta. Syd szemhéja még csukva volt, ajkai enyhén szétnyílva.
- Milyen gyönyörű! – gondolta Nigel.
Amint a gondolat átfutott az agyán, karcsú ujjak érintették kézfejét, s Sydney az ágyhoz vezette.
ab
A szobát csak az utcai lámpa fénye világította be, ködös fénybe borítva a helyiséget.
Syd és Nigel egymás mellett ültek.
Syd pár percig csak nézte Nigelt, s szeméből kisimított egy kósza tincset, ujjait végigfuttatta az arcán. A férfi szemei csodálatos füstszürkében ragyogtak.
Sydneyre még soha egy férfi sem nézett így. Nigel szemeiben a szerelem, szenvedély, tisztelet és megbecsülés különleges egyvelegét látta. Sydney most jött rá arra, hogy miért nem tudott ennyi év alatt egyetlen férfi mellett sem lehorgonyozni. Soha senki nem szerette őt így, ahogy Nigel. A férfiak nagy százaléka csak szexet akart, néhány kellemes órát, de nem Sydneyt, magát. Szinte el sem hitte, hogy mindaz, amire mindig is vágyott, ott volt karnyújtásnyira tőle ennyi éven keresztül! Ujjaival végigszántott Nigel haján.
- Szeretlek, Nigel!
- Én is szeretlek, Syd. Jobban, mint bármit ezen a világon!
Sydney közelebb hajolt a férfihoz, majd lágyan, érzékien megcsókolta, előbb ajkait, majd állát, nyakát, s lassan, egymás után bontotta ki inggombjait, miközben mellkasát simogatta.
Nigel felemelte Syd állát, mélyen a szemébe nézett, s szenvedélyesen megcsókolta, úgy, hogy a lélegzete is elállt. Nigel ujjaival a hajába túrt, s másik kezével ruhájának zipzárját kezdte lehúzni.
Sydney gerincén a csók intenzitásától, s Nigel érintésétől érzéki borzongás futott végig, miközben megszabadította őt az immár teljesen feleslegessé vált ingétől. Sydney ruhája hátán a zipzár szétnyílt, és az könnyedén csúszott le a válláról, egészen a derekáig.
Nigel elismerő mosollyal nézte őt, miközben Syd végigsimított a férfi csupasz karján, s felsőtestén, élvezve az izmok minden apró rezdülését, amelyet érintése váltott ki a férfi testéből.
Nigel közelebb húzta magához, hogy érezze a nő forró bőrét a sajátján. Újabb érzéki csókba vonta Sydet, miközben hátát simogatta, majd lassan kikapcsolta a melltartóját. Ajka tovább vándorolt álla, torka, s dekoltázsa felé, miközben a melltartó pántját lassan lehúzta a válláról, s Syd csodálatos kebleit végre megszabadította a fölösleges ruhadarabtól. Nigel ajkai a nő mellbimbóit kényeztették. Syd halkan felnyögött a gyönyörtől. Nigel lassan lehúzta csípőjén a ruhát, s már csak fekete csipkealsója és harisnyatartója volt rajta.
Nigel kezeit végigfuttatta Sydney egész felsőtestén, csípőjén, s ujjaival könnyedén kikapcsolta a harisnyát tartó csipeszeket, leoldotta a harisnyatartót is. Kezei újra combjairól derekára és mellére, miközben ajkai hasától fölfelé vándoroltak, s az út egy hosszú forró csókban végződött.
Syd szorosan átölelte a férfit, majd egy erotikus mozdulattal maga alá teperte. Már alig várta, hogy végre bebizonyíthassa Nigelnek, mennyire szereti!
Syd ajkai Nigel állára, majd nyakára vándoroltak. Miközben torkát csókolta érezte, mennyire vadul vágtat a vére a vénáiban. Mellkasát apró csókokkal halmozta el, s ajkai a férfi mellbimbóit kényeztették. Nigel a vágytól halkan felnyögött. Syd csókokkal halmozta el izmos hasát, majd ajkai érintését karcsú ujjai finom mozdulatai váltották fel, miközben nadrágszíját oldotta ki. Ujjai hasát csiklandozták, miközben a nadrágot kigombolta, s lehúzta a zipzárt, hogy Nigel duzzadó férfiasságát végre megszabadítsa börtöne első kapujától. A nadrágot lassan letolta a férfi formás hátsó felén, melyet tenyerével finoman végigsimított, s ajkai alsóneműjén keresztül legérzékenyebb pontját kényeztették. A felesleges ruhadarabok a földre hullottak, s Sydney ajkai újra fölfelé vándoroltak addig, amíg ajkaik egy szédítően szenvedélyes csókban újra nem egyesültek.
Nigel eközben Syd fölé kerekedett, s a csókot megszakítva ajkai újra lefelé vándoroltak a nő testén, míg utolsó előtti fölösleges ruhadarabokhoz nem ért. Syd combján lassan, minden egyes mozdulatot csókokkal kisérve húzta le a harisnyát, majd a másik comb, s karcsú lábszár következett. Sydney teste megfeszült, s a férfi újabb és újabb élményekkel gazdagította, miközben legutolsó fölösleges ruhadarabjától is megszabadította. Majd ajkaik lassan újra egy csókban egyesültek. Végre Syd is megszabadíthatta Nigelt a mostanra már irritálóan feleslegessé vált, legutolsó ruhadarabjától, s végre magába fogadhatta a férfit.
Testük ritmusa már a legelső pillanattól kezdve tökéletesen követte a másikét, mintha erre születtek volna. Testük és lelkük a legnagyobb magasságokat megjárva teljesen, és egy időben, örökre eggyé vált, míg a tűz hamuvá nem égette őket, hogy kis idő elteltével főnixmadárként visszatérve újra a legmagasabb egekbe szárnyaljanak együtt.
ab
A hajnal első fénye a hálószoba ablakán az ágyra vetődött. Nigel félig felkönyökölve csodálattal nézte a még csendesen szendergő Sydneyt.
Arcából egy hajtincset kisimított. Syd álmában a lágy érintésbe fúrta az arcát, s ajkai kissé szétnyíltak. Nigel nem tudott ellenállni a kísértésnek, s lágyan, szinte pilleszárnyszerűen csókot lehelt a nő csodás ajkaira, aki álmában lágyan viszonozta a csókot.
- Milyen gyönyörű! Szinte el sem hiszem, hogy mindez valóban megtörtént! Olyan, mint egy csodálatos álom, de ez a valóság! – gondolta a férfi.
Nigel még soha életében nem volt ennyire boldog. Soha nem gondolta volna, hogy Syd valaha is úgy fog érezni, ahogy ő. Nem is remélte, hogy a nő legcsodálatosabb álma azonos volt az övével.
Nigel tudta, hogy ettől fogva minden meg fog változni, ez a változás volt a legcsodálatosabb dolog a világon.
Sydney közelebb bújt Nigelhez, s a férfi visszaereszkedett a párnára, s arcát Sydney felé fordította. Bal karja a nő feje alatt nyugodott. Syd fejét a férfi mellkasára tette, úgy, hogy hallhassa a szívverését. Forró bőrének érintése különös bizsergést okozott Nigelnek. Úgy érezte, hogy végre, hosszú évek vándorlása után hazatért oda, ahová mindig is tartozott, Sydneyhez.
Ujjai finoman cirógatták Syd arcát és haját, miközben lágy csókot lehelt feje búbjára, s ajkán egy gyengéd mosoly játszott.
Tudta, hogy ezt az ünnepet soha nem fogja elfelejteni. Ez egy olyan karácsony lesz, amely örökké emlékezetes marad.
VÉGE