Liftbe zárva
Ez szintén egy kihívásra írt válaszom, amely a tanyareed.proborads.com-on jelent meg régen. A témája: Két karakter beszorul egy liftbe. Nos úgy gondoltam erre tökéletes alany lenne Nigel és Karen, szóval amit alkottam, itt olvashatod. :D
Encompassed
This had been another answer for a challenge at tanyareed.proboards.com back in the day. Topic had been 'Two characters stuck in an elevator'. Well I thought Nigel and Karen would be the perfect characters for a little fic like that. You can read what I've done to the two of them lol
Ez szintén egy kihívásra írt válaszom, amely a tanyareed.proborads.com-on jelent meg régen. A témája: Két karakter beszorul egy liftbe. Nos úgy gondoltam erre tökéletes alany lenne Nigel és Karen, szóval amit alkottam, itt olvashatod. :D
Encompassed
This had been another answer for a challenge at tanyareed.proboards.com back in the day. Topic had been 'Two characters stuck in an elevator'. Well I thought Nigel and Karen would be the perfect characters for a little fic like that. You can read what I've done to the two of them lol
Liftbe zárva
Írta: Ivoryrose75
- Siess Karen! Mindjárt elkésünk a találkozóról!
Nigel hangja ideges volt, s Karen magát okolta egy kicsit, amiért túl sok időt töltött a mosdóban, hogy – legalábbis önmaga szerint – elfogadhatóvá tegye magát az értekezletre, ha őszinte akart lenni önmagához, leginkább Nigel számára. Laptopját a hóna alá csapva sietett a lifthez, tűsarkai veszélyesen csúsztak a hotel fényesre suvickolt kövén. Nigel már a lift ajtaját tartotta, amin Karen gyorsan belépett. Mindketten nagyot fújtatva nekidőltek a lift két különböző falának. Miközben pihegtek, Nigel hirtelen megnyomta a 7. emelt gombját és a szerkezet nagy nyekkenéssel elindult fölfelé.
Karen kék-ezüst virágokkal díszített rövid szövetszoknyáját lesimította, hosszú combjait kecsesen felvillantva a fiú előtt. Blézerét – mely kacéran sokat mutatott formás kebleiből – könnyeden igazgatta, hogy az még többet felvillantson bájaiból.
Nigel a torkát köszörülte, miközben zakóját megigazította, s éppen a nyakkendőjét akarta volna fixálni, amikor karcsú ujjakat látott közeledni a mellkasa felé, s hirtelen Karen ujjai érintették az övéit, amitől Nigel enyhén elvörösödött, s eközben a lány könnyed mozdulattal fixálta a nyakkendőjét.
- Kösz Karen – nyögte ki Nigel, miközben nyelt egy nagyot.
Még mindig, két év után sem tudta Karen ilyen jellegű közeledéseit könnyeden venni. A lány kihívó viselkedése mindig zavarba ejtő volt számára.
- Nincs mit. – Válaszolt a lány, miközben egy laza mozdulattal hátradobta hosszú, aranyszőke sörényét, majd jelentőségteljesen Nigelre nézett. Tekintetéből a fiú könnyedén kiolvashatta, hogy ennél sokkal többet is hajlandó lenne tenni, ha csak egy szóval is kérné tőle.
Karen egy ragyogó mosolyt villantott eperszínűre festett ajkaival a fiúra. Ez újabb lángrózsát festett Nigel arcára, melyet követően egy újabb torokköszörülést hallatott. A fiú ebben a pillanatban csak azt kívánta, hogy bárcsak megállna már a lift, s végre kijuthatna innen, mielőtt a lány még inkább zavarba hozná. Hirtelen a kijelzőre nézett. Még csak a 4. emeletnél tartottak. Már csak három emelet – gondolta és egy nagyot sóhajtott.
Nem, mintha nem élvezte volna a lány flörtölését. Természetesen imponált neki, de nem egy 1,5 x 1,5 méteres liftben, ahol csak ketten voltak, és ha egy lépéssel közelebb lép bármelyikük is, testük valamelyik része találkozik egymással. Nigel a puszta gondolattól is színt váltott.
- Mi a probléma, Nigel? – Kérdezte a lány.
- Semm… mi – dadogott a fiú – csak.. csak nagyon meleg van itt – válaszolta.
Karen, kapva az alkalmon blézerét meglazította, s kezével legyezgetni kezdte magát.
- Igen, igazad van, tényleg nagyon meleg van itt!
Nigelen az erotikus mozdulattól újabb elpirulás-hullám futott végig. Nem tudta, mit tegyen.
- Ki kell jutnom innen – gondolta. Méghozzá minél hamarabb!
A lift – mintha a fiú kérésének eleget akart volna tenni, nagy zökkenéssel hirtelen megállt. Nigel automatikusan a kijelzőre nézett, az 5. és a 6. emelet gombjai őrülten villództak.
- Nem, ez nem lehet igaz! – Mondta félig hangosan Nigel.
Nem ragadhatnak be, főleg nem Karennel itt és most! – gondolta. Idegesen megnyomta a 7. emelt gombját ismét. A lift még csak meg sem nyekkent.
Nigel az ujjaival ingerülten végigszántott gesztenyebarna haján. Utált a liftben ragadni. Nem mintha klausztrofóbiája lett volna, egyszerűen gyűlölte az ilyen helyzeteket. Mit kellene tennie?
Még egy kísérletet tett – most már sokkal idegesebben – a 7-es gomb megnyomására, de semmi nem történt.
Karen szintén tanácstalan arcot vágott.
- Mit tegyünk most? – Kérdezte.
- Én is pont ezen gondolkodom – válaszolt Nigel, miközben szemét végigfuttatta a kijelzőn, majd szeme megakadt a „vészcsengő” gombon. Ujját már éppen ráhelyezte, csak egy kis megerősítésért nézett a csinos szőke titkárnőre, aki fejével biccentett, s a fiú megnyomta a gombot.
A vészcsengő hangja fülsiketítően hasított végig a liftaknán. Karen és Nigel mindketten tenyerüket a fülükre szorították, és várták, amíg a jelzés elhalkul.
- Vajon mennyi idő múlva érkezik segítség?– tűnődött Karen.
Remélte, hogy minél hamarabb, ugyanis a szűk helyeken, bezárva egy idő után pánikszerűen tört rá a félelem, és nem szerette volna, ha Nigel úgy látja. Remélte, hogy az elkövetkező 5 percben a segítségükre sietnek. Nem mintha nem élvezte volna, hogy Nigellel ketten össze vannak zárva egy szűk helyen, de nem éppen egy lift szerepelt álmaiban, s semmiképpen sem egy ingerült Nigel. Tudta, hogy mindez az ő hibája. Ha nem húzza el az időt a mosdóban, akkor már rég ott ülhetnének az előadó teremben és Sydney is nyugodt lenne. Te jó ég! Sydney biztosan nem is tudja elképzelni, hol késnek ennyi ideig! Ettől még inkább kezdte rosszul érezni magát.
Nigel meglazította a zakóját. Remélte, hogy hamar érkezik a segítség. Nem szerette volna, ha Syd dühös lenne rájuk, amiért elkésnek az értekezletről. Hol vannak már a szerelők? Már legalább 3 perce megnyomta a vészjelző gombot!
Karen nekidőlt a falon lévő tükörnek, s kezével a háta mögött a tükör előtti rúdba kapaszkodott, lehunyta a szemét és fejét hátra hajtotta.
Nigel a kijelzőt figyelte, s megpróbálta az ajtót valahogyan szétfeszíteni, de természetesen eredménytelenül. A liftben lévő légkondicionáló már leállt abban a percben, ahogy a lift elakadt. Egyre melegebb volt. Nigel legszívesebben levette volna a zakóját. Karen blézerén a gombok már szét voltak nyitva, s mindkettőjük homlokán gyöngyözni kezdett a verejték.
A fiú a lift plafonját vizsgálta, remélte, hogy talál rajta valamiféle nyitó szerkezetet, amit valahogyan megpróbálhatna szétnyitni. De semmit sem látott.
Hogy lehet ilyen vacak liftet készíteni? Egyszerűen nincs belőle kiút! Ez már Nigelt is kezdte kissé pánikba ejteni. Sem levegő, sem segítség. Vajon mennyi ideig lehet így húzni? Talán néhány órát? – tűnődött. Elkeseredésében észre sem vette, hogy Karen homlokán a verejtékcseppek elindultak a lány nyaka felé, s arca meg-megrándult, s kezdett nyugtalanná válni.
Nigel a mobilja után nyúlt, mely a táskájában volt. Legalább Sydneyt kéne értesíteni, hogy a liftben ragadtak, s nem tudják, mikor segítenek nekik kiszabadulni onnan. A telefont elővette, s elkeseredetten állapította meg, hogy semmi térerő nem volt a liftben. Dühösen visszadobta a táskájába a haszontalan tárgyat. Nigel lecsusszant a lift oldalán, a földön ült és könyökét a térdén nyugtatta, s fejét tenyerébe hajtva gondolkodott.
Karen lábai kezdtek elgyengülni. Lehet, hogy jobban járna, ha lecsusszanna a földre Nigel mellé. Ott legalább biztonságban érezné magát. – gondolta. Talán a remegésem sem annyira észrevehető, ha ülök – tűnődött, s lecsusszant a fiú mellé. Fejét a lift oldalának támasztotta, s próbált magára valamiféle nyugalmat erőltetni, vajmi kevés sikerrel.
Nigel felemelte a fejét, s Karenre nézett, aki már mellette ült a földön. Arcán látta a feszültséget, s a homlokáról az arcán keresztül a nyaka irányába megindult verejtéket.
- Jól vagy Karen? – Kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Igen, jól vagyok – válaszolt a lány, de nem valami meggyőzően
- Hiszen te remegsz! – szólt a fiú. Ráadásul nagyon elsápadtál. Tényleg minden rendben?
Karen lassan kinyitotta szemeit, s a kék szempár összeakadt a mogyorószínű, aggódó tekintettel.
- Nem, nem vagyok igazán jól, Nigel. Nem bírok sokáig bezárt helyen lenni, mert rosszul leszek – válaszolt a lány őszintén.
- Hogyan tudnék segíteni, Karen? – Kérdezte a fiú.
- Nem tudom, Nigel. Az lenne a legjobb, ha kijutnánk valahogy innen.
- Semmi nem mozdul. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek.
- A lány szeméből egy könnycsepp indult lefelé, melyet Nigel az ujjával elkapott, s egy zsebkendőt adott a lánynak.
- Ne sírj, valahogy biztosan kijutunk innen.
A néhány perce még oly magabiztos Karent ennyire elesettnek látni még Nigel szívét is összetörte. Újra a táskája után nyúlt, s a mobiltelefonján megpróbálta Sydneyt hívni, de eredménytelenül. Felállt ültő helyéből, s újra az ajtót próbálta. Semmi nem mozdult. A vészcsengő gombjára helyezte kezét, s így szólt.
- Karen, ez most megint nagyon hangos lesz! Hátha most már észreveszik, hogy elakadt a lift!
A lány tenyerét a füléhez szorította, miközben Nigel újra megnyomta a vészcsengőt, majd lecsusszant mellé. A lány a fejét Nigel vállára hajtotta, aki bal kezével lágyan simogatta a haját, hogy megnyugtassa. Egy imát mormolt halkan magában, s remélte, hogy legalább valaki fönt meghallja a vészjelzést.
Néhány perc múlva a lift halk nyekkenéssel elindult, s megállt a 7. emeleten.
Az ajtóban egy aggódó, meglepett, dühös és kissé ingerült Sydney állt.
Az angol fiú örömmel nyugtázta, hogy megérkeztek, s azt sem bánta, ha egész délután magyarázkodnia kell egy szörnyű fejfájással küszködve, ami az elmúlt néhány percben kezdett elhatalmasodni rajta. Sydneyt látni maga volt a mennyország számára.
Vége
Írta: Ivoryrose75
- Siess Karen! Mindjárt elkésünk a találkozóról!
Nigel hangja ideges volt, s Karen magát okolta egy kicsit, amiért túl sok időt töltött a mosdóban, hogy – legalábbis önmaga szerint – elfogadhatóvá tegye magát az értekezletre, ha őszinte akart lenni önmagához, leginkább Nigel számára. Laptopját a hóna alá csapva sietett a lifthez, tűsarkai veszélyesen csúsztak a hotel fényesre suvickolt kövén. Nigel már a lift ajtaját tartotta, amin Karen gyorsan belépett. Mindketten nagyot fújtatva nekidőltek a lift két különböző falának. Miközben pihegtek, Nigel hirtelen megnyomta a 7. emelt gombját és a szerkezet nagy nyekkenéssel elindult fölfelé.
Karen kék-ezüst virágokkal díszített rövid szövetszoknyáját lesimította, hosszú combjait kecsesen felvillantva a fiú előtt. Blézerét – mely kacéran sokat mutatott formás kebleiből – könnyeden igazgatta, hogy az még többet felvillantson bájaiból.
Nigel a torkát köszörülte, miközben zakóját megigazította, s éppen a nyakkendőjét akarta volna fixálni, amikor karcsú ujjakat látott közeledni a mellkasa felé, s hirtelen Karen ujjai érintették az övéit, amitől Nigel enyhén elvörösödött, s eközben a lány könnyed mozdulattal fixálta a nyakkendőjét.
- Kösz Karen – nyögte ki Nigel, miközben nyelt egy nagyot.
Még mindig, két év után sem tudta Karen ilyen jellegű közeledéseit könnyeden venni. A lány kihívó viselkedése mindig zavarba ejtő volt számára.
- Nincs mit. – Válaszolt a lány, miközben egy laza mozdulattal hátradobta hosszú, aranyszőke sörényét, majd jelentőségteljesen Nigelre nézett. Tekintetéből a fiú könnyedén kiolvashatta, hogy ennél sokkal többet is hajlandó lenne tenni, ha csak egy szóval is kérné tőle.
Karen egy ragyogó mosolyt villantott eperszínűre festett ajkaival a fiúra. Ez újabb lángrózsát festett Nigel arcára, melyet követően egy újabb torokköszörülést hallatott. A fiú ebben a pillanatban csak azt kívánta, hogy bárcsak megállna már a lift, s végre kijuthatna innen, mielőtt a lány még inkább zavarba hozná. Hirtelen a kijelzőre nézett. Még csak a 4. emeletnél tartottak. Már csak három emelet – gondolta és egy nagyot sóhajtott.
Nem, mintha nem élvezte volna a lány flörtölését. Természetesen imponált neki, de nem egy 1,5 x 1,5 méteres liftben, ahol csak ketten voltak, és ha egy lépéssel közelebb lép bármelyikük is, testük valamelyik része találkozik egymással. Nigel a puszta gondolattól is színt váltott.
- Mi a probléma, Nigel? – Kérdezte a lány.
- Semm… mi – dadogott a fiú – csak.. csak nagyon meleg van itt – válaszolta.
Karen, kapva az alkalmon blézerét meglazította, s kezével legyezgetni kezdte magát.
- Igen, igazad van, tényleg nagyon meleg van itt!
Nigelen az erotikus mozdulattól újabb elpirulás-hullám futott végig. Nem tudta, mit tegyen.
- Ki kell jutnom innen – gondolta. Méghozzá minél hamarabb!
A lift – mintha a fiú kérésének eleget akart volna tenni, nagy zökkenéssel hirtelen megállt. Nigel automatikusan a kijelzőre nézett, az 5. és a 6. emelet gombjai őrülten villództak.
- Nem, ez nem lehet igaz! – Mondta félig hangosan Nigel.
Nem ragadhatnak be, főleg nem Karennel itt és most! – gondolta. Idegesen megnyomta a 7. emelt gombját ismét. A lift még csak meg sem nyekkent.
Nigel az ujjaival ingerülten végigszántott gesztenyebarna haján. Utált a liftben ragadni. Nem mintha klausztrofóbiája lett volna, egyszerűen gyűlölte az ilyen helyzeteket. Mit kellene tennie?
Még egy kísérletet tett – most már sokkal idegesebben – a 7-es gomb megnyomására, de semmi nem történt.
Karen szintén tanácstalan arcot vágott.
- Mit tegyünk most? – Kérdezte.
- Én is pont ezen gondolkodom – válaszolt Nigel, miközben szemét végigfuttatta a kijelzőn, majd szeme megakadt a „vészcsengő” gombon. Ujját már éppen ráhelyezte, csak egy kis megerősítésért nézett a csinos szőke titkárnőre, aki fejével biccentett, s a fiú megnyomta a gombot.
A vészcsengő hangja fülsiketítően hasított végig a liftaknán. Karen és Nigel mindketten tenyerüket a fülükre szorították, és várták, amíg a jelzés elhalkul.
- Vajon mennyi idő múlva érkezik segítség?– tűnődött Karen.
Remélte, hogy minél hamarabb, ugyanis a szűk helyeken, bezárva egy idő után pánikszerűen tört rá a félelem, és nem szerette volna, ha Nigel úgy látja. Remélte, hogy az elkövetkező 5 percben a segítségükre sietnek. Nem mintha nem élvezte volna, hogy Nigellel ketten össze vannak zárva egy szűk helyen, de nem éppen egy lift szerepelt álmaiban, s semmiképpen sem egy ingerült Nigel. Tudta, hogy mindez az ő hibája. Ha nem húzza el az időt a mosdóban, akkor már rég ott ülhetnének az előadó teremben és Sydney is nyugodt lenne. Te jó ég! Sydney biztosan nem is tudja elképzelni, hol késnek ennyi ideig! Ettől még inkább kezdte rosszul érezni magát.
Nigel meglazította a zakóját. Remélte, hogy hamar érkezik a segítség. Nem szerette volna, ha Syd dühös lenne rájuk, amiért elkésnek az értekezletről. Hol vannak már a szerelők? Már legalább 3 perce megnyomta a vészjelző gombot!
Karen nekidőlt a falon lévő tükörnek, s kezével a háta mögött a tükör előtti rúdba kapaszkodott, lehunyta a szemét és fejét hátra hajtotta.
Nigel a kijelzőt figyelte, s megpróbálta az ajtót valahogyan szétfeszíteni, de természetesen eredménytelenül. A liftben lévő légkondicionáló már leállt abban a percben, ahogy a lift elakadt. Egyre melegebb volt. Nigel legszívesebben levette volna a zakóját. Karen blézerén a gombok már szét voltak nyitva, s mindkettőjük homlokán gyöngyözni kezdett a verejték.
A fiú a lift plafonját vizsgálta, remélte, hogy talál rajta valamiféle nyitó szerkezetet, amit valahogyan megpróbálhatna szétnyitni. De semmit sem látott.
Hogy lehet ilyen vacak liftet készíteni? Egyszerűen nincs belőle kiút! Ez már Nigelt is kezdte kissé pánikba ejteni. Sem levegő, sem segítség. Vajon mennyi ideig lehet így húzni? Talán néhány órát? – tűnődött. Elkeseredésében észre sem vette, hogy Karen homlokán a verejtékcseppek elindultak a lány nyaka felé, s arca meg-megrándult, s kezdett nyugtalanná válni.
Nigel a mobilja után nyúlt, mely a táskájában volt. Legalább Sydneyt kéne értesíteni, hogy a liftben ragadtak, s nem tudják, mikor segítenek nekik kiszabadulni onnan. A telefont elővette, s elkeseredetten állapította meg, hogy semmi térerő nem volt a liftben. Dühösen visszadobta a táskájába a haszontalan tárgyat. Nigel lecsusszant a lift oldalán, a földön ült és könyökét a térdén nyugtatta, s fejét tenyerébe hajtva gondolkodott.
Karen lábai kezdtek elgyengülni. Lehet, hogy jobban járna, ha lecsusszanna a földre Nigel mellé. Ott legalább biztonságban érezné magát. – gondolta. Talán a remegésem sem annyira észrevehető, ha ülök – tűnődött, s lecsusszant a fiú mellé. Fejét a lift oldalának támasztotta, s próbált magára valamiféle nyugalmat erőltetni, vajmi kevés sikerrel.
Nigel felemelte a fejét, s Karenre nézett, aki már mellette ült a földön. Arcán látta a feszültséget, s a homlokáról az arcán keresztül a nyaka irányába megindult verejtéket.
- Jól vagy Karen? – Kérdezte aggodalommal a hangjában.
- Igen, jól vagyok – válaszolt a lány, de nem valami meggyőzően
- Hiszen te remegsz! – szólt a fiú. Ráadásul nagyon elsápadtál. Tényleg minden rendben?
Karen lassan kinyitotta szemeit, s a kék szempár összeakadt a mogyorószínű, aggódó tekintettel.
- Nem, nem vagyok igazán jól, Nigel. Nem bírok sokáig bezárt helyen lenni, mert rosszul leszek – válaszolt a lány őszintén.
- Hogyan tudnék segíteni, Karen? – Kérdezte a fiú.
- Nem tudom, Nigel. Az lenne a legjobb, ha kijutnánk valahogy innen.
- Semmi nem mozdul. Egyszerűen nem tudom, mit tegyek.
- A lány szeméből egy könnycsepp indult lefelé, melyet Nigel az ujjával elkapott, s egy zsebkendőt adott a lánynak.
- Ne sírj, valahogy biztosan kijutunk innen.
A néhány perce még oly magabiztos Karent ennyire elesettnek látni még Nigel szívét is összetörte. Újra a táskája után nyúlt, s a mobiltelefonján megpróbálta Sydneyt hívni, de eredménytelenül. Felállt ültő helyéből, s újra az ajtót próbálta. Semmi nem mozdult. A vészcsengő gombjára helyezte kezét, s így szólt.
- Karen, ez most megint nagyon hangos lesz! Hátha most már észreveszik, hogy elakadt a lift!
A lány tenyerét a füléhez szorította, miközben Nigel újra megnyomta a vészcsengőt, majd lecsusszant mellé. A lány a fejét Nigel vállára hajtotta, aki bal kezével lágyan simogatta a haját, hogy megnyugtassa. Egy imát mormolt halkan magában, s remélte, hogy legalább valaki fönt meghallja a vészjelzést.
Néhány perc múlva a lift halk nyekkenéssel elindult, s megállt a 7. emeleten.
Az ajtóban egy aggódó, meglepett, dühös és kissé ingerült Sydney állt.
Az angol fiú örömmel nyugtázta, hogy megérkeztek, s azt sem bánta, ha egész délután magyarázkodnia kell egy szörnyű fejfájással küszködve, ami az elmúlt néhány percben kezdett elhatalmasodni rajta. Sydneyt látni maga volt a mennyország számára.
Vége
Written by Ivoryrose75
„Hurry up Karen!” We’ll straightway be late from the meeting!”
Nigel’s voice was quite nervous and Karen caused herself because she had spent a little bit too much time in the ladies’ room to make herself acceptable for the meeting. Although if she wanted to be true to herself she really wanted to make herself acceptable especially for Nigel.
She carried her laptop under her arms, her high heels were dangerously slipping on the newly mopped pavement of the hotel’s hall. Nigel was holding the door when Karen stepped in. Both of them snorted and laid their back to two different walls of the lift. Nigel suddenly pushed the button of the 7th storey while they were panted and the dodge started up creakingly.
Karen smoothed her blue-silver flower designed drape mini skirt flashing a bit of her long slim thigh for the man. She coquettishly straighted her blazer – which showed quite lot from her well-shaped breasts before – made him see more from her allurements.
Nigel was clearing his throat while he was straightening his jacket and just wanted to fix his tie, when noticed that slim fingers got to his chest than suddenly Karen’s fingers touched his, made him blush while the girl fixed his tie with an easy movement.
“Thanks Karen” – he faltered the words out.
He couldn’t take easy these kind of approaching of her, not even in the last two years. Her bully behaviour was still very bewildering for him.
“Not at all!” – She replied while she throwed back her long, golden blond hair easily, than sent a meaningful gaze at Nigel. The man easily read out of the look on her face, she would be ready for a lot more whenever she would have been asked with only one word.
Karen flashed a radiant smile at him with her strawberry-coloured painted lips. This made Nigel’s cheeks flush again, which was following by a throath-clearing sound. He wished the lift would stop in that very moment and he could get out of here before the girl would make him feel more embarrassed. That was his one and only desire right now. He suddenly looked up of the indicator and noticed desperately they left only the 4th storey. Only three more storeys left – he thought and sighed.
Not if he couldn’t enjoy the flirt of the girl. Of course her attention impressed him, but not in a 1,5 x 1,5 meters lift, only the two of them, and if any of them would take just one step closer their body parts would surely meet. The bare idea made him change colour.
“What’s the problem, Nigel?” – She asked.
“No...nothing” – he stuttered – “Ju…just it’s very hot in here” – he replied.
Karen, snatched the opportunity started to loosen her blazer and started to fan herself with her hand.
“Yes, you are right! It is really hot in here.”
The erotic movement caused a flush-wave running through Nigel’s body again.
“I have to get out of here!” – He though. “And that soon as possible!”
The lift – as if it would wanted to satisfied his will – hitched and suddenly stopped. Nigel looked at the indicator automatically, the buttons of the 5th and 6th storey were flashing like crazy.
“No, it just couldn’t be true!” – He said half laud.
No, they couldn’t stuck in the lift, not with Karen and not right now! – He thought than nervousely pushed the button of the 7th storey again. The lift couldn’t stired.
Nigel irately run his fingers through his chestnut brown hair. He hated to stuck in a lift. Not if he could’ve been claustrophobic, he just simply hated this kind of situations. What the heck could he do?
He made a bid again – now a lot more nervous than before – for pushing the 7th storey’s button but nothing have happened.
Perplexity crossed Karen’s face too.
"What should we do now?" – She asked.
"I’m exactly thinking about the same!" – Replied Nigel while he was running through his eyes on the indicator and noticed the ‘alarm-bell’ button.
He just set his finger on the button and only looked at the pretty blond secretary for establishment, who nodded with her head then the man pushed the button.
The alarm bell stridently stroke through the shaft. Both Karen and Nigel pressed their palms to their ears and they waited for fade away of the sound.
"How long the help will arrive?" – She wondered.
She hoped it wouldn’t take long because to be closed in tight places caused a fear of panic in her after a while and she didn’t want Nigel to see her like that. She really hoped somebody would come to their help in the next 5 minutes.
Not if she wouldn’t enjoy to be closed in a tight place together with Nigel, but not really had been included a lift in her dreams and in no way an irate Nigel! She knew it was all her fault. If she wouldn’t play for time in the ladies’ room they would be there in the auditoria and Sydney would be calm too. Good God! One thing is for sure, Sydney couldn’t imagine where were they now and why were they late for the meeting! The thought made her feel a lot worse she felt before.
Nigel had loosen his jacket. He hoped the help would come soon. He didn’t really need Sydney’s anger because of their late for the meeting. Where the heck the mechanics are? He pushed that alarm bell for about 3 minutes!
Karen leaned her back against the lift mirror and she hanged her fingers around the clinging then lead her head against the mirror.
Nigel watched the indicator and he tired to prised open the lift door, of course it was ineffecutal.
The air conditoner stopped in that very moment when the lift stuck. It become more and more hot inside. Nigel felt he would drop off his jacket. The buttons on Karen’s blazer were open for that time. Sweat started to sparkle on both of their foreheads.
Nigel examined the ceiling of the lift and hoped he would find some kind of opener there but he couldn’t see anything.
How anyone can make such rubbishy thing? There simply was no way out of here! This revelation caused some kind of panic in him too. There’s no air and there’s no help. How long could they stay alive? Several hours… maybe? – He wondered. He didn’t realize in his exasperation that the sweat drops on Karen’s forehead started their ways towards her neck and her face winced several times and she started to become disconcerted.
Nigel reached for his cell phone which had been in his satchel. They have to inform Sydney at least they’ve stuck in the lift together and they just didn’t know when they would be rescued. He get out of the cell and he settled exasperated there wasn’t gradient in the cabin. He dropped the unuseful object back into his satchel. He slid down on the side of the lift sat on the ground and his elbows were place on his knees and hold his head in his hands, thinking.
Karen’s legs started to weakened. It would be better for her if she would slid down on the ground, next to Nigel. She would feel herself safe there at least. – She thought. Maybe my trembling wouldn’t be that noticable, if I would sit. – She wondered, then slid down next to the man. She hold her head to the side of the lift and tried to force calm on herself not with any success.
Nigel lifted up his head and looked at Karen who sat on the ground next to him. He noticed the stress on her face and the sweat drop which started its way down towards her neck.
"Are you all right, Karen?" He asked with a worry in his voice.
"Yes, I am okay." – She replied but she wasn’t persuasive to him at all.
"But you are trembling!" – He said. "And very pale in the same time. Are you sure you are all right?"
Karen opened her eyes very slowly and her blue eyes met with a hazel gaze full of worry.
"No, I am not very well, Nigel. I can’t stay in small, closed places for a long while because it makes me sick." – She replied honestly.
"How could I help you?" – He asked.
"I don’t know, Nigel. The best thing would be if we could get out of here somehow!"
"Nothing moves! I just don’t know what should I do, Karen."
A teardrop started to fall out of her eye and started its way down to her cheek which was caught by Nigel’s finger than he gave a hankie to her.
"Please, don’t cry! We will get out of here for sure!"
Nigel’s heart was breaking to see the several minutes before so confident Karen such prostrated. He reached for his satchel and tried to call Sydney again inaffactual. He raised to his feet and tired the door again. Nothing moved. He placed his finger to the alarm bell.
"Karen it will be very laud! Maybe the will realize for now that the lift stuck." – He said and pushed the button again.
Karen pressed her palm on her ears while Nigel pushed the alarm bell again than he slid back, next to her. Karen put her head on Nigel’s shoulder whose left hand started to stroke her hair softly to make her feel more comfortable. He murmured a prayer in himself and hoped someone will hear the alarm from above at least.
Several minutes later the lift started up creakingly and stopped at the 7th storey.
There was a worried, surprised, angry and a little bit irate Sydney at the door.
The Englishmen happily acknowledged they arrived. He hasn’t mind at all if he could have to explain himself all through the afternoon faighting with a terrible headache which just started growing several minutes before.
Seeing Sydney meant the heaven to him.
The end